2018. június 6., szerda

Kukoricás dödölle "Gasztroangyal"


Hozzávalók: 15 dkg krumpli, 3 púpos evőkanál  kukoricaliszt, só, zsír, 1 db újhagyma, tejföl.
🌸
Elkészítése:  Krumplit megpucoltam kockára vágtam és annyi vizet öntöttem rá ami éppen ellepte kevés sót tettem hozzá és puhára főztem. Az edénybe hagytam és a vízzel együtt  krumplinyomóval összetörtem  majd hozzátettem a kukoricalisztet és fakanállal jól kikevertem ekkor még a tűzhelyen volt az edény. A masszát tányérra borítottam és kicsit hagytam hűlni.  A talált receptben szalonnával volt  ízesítve de én mos csak  újhagymával készítettem. Egy fakanál zsírt melegítettem ebbe tettem a felkarikázott hagymát kicsit sütöttem majd kiszedtem a zsírból. A visszamaradt zsírba kanalaztam a lisztes-krumplis masszából  kicsit megsütöttem ezután tettem tányérra megszórtam a hagymával  és kevés tejföllel ízesítettem.
Jó étvágyat  kívánok !

4 megjegyzés:

aranyos fodorka írta...

Nem lehet ez rossz, egyszerű is, olcsó is, túl sokáig nem tart az elkészítése. Ezek mind előnyök az én egy személyes konyhám számára :-)

Éva írta...

aranyos fodorka nekem nagyon ízlett a mennyiség ami lett ebből a hozzávalóból ezen kívül amit itt látsz még 6 evőkanálnyi, váljon egészségedre!

Timi írta...

Zalában találkoztam először a dödöllével, addig nem is tudtam micsoda, csak a gyerekénekben hallottam róla, az Éliás, Tóbiásban :) Ott is hagymával készítik és nagyon finom tejföllel!!!

Éva írta...

Timi köszi !