Nekem az lesz! Jönnek a lányomék a kis unokámmal ! Milyen érdekes a megfogalmazáson mennyi múlik? Egy régebbi bejegyzésemnél amikor írtam hogy jön a kis unokám, a lányom megjegyezte :" szóval megy a kis unokád egyedül?" Igaza van, így helyes ahogy most írtam! A kis tündérkém szeptembertől bölcsis lesz, úgy eltelt ez a 2 év , olyan mintha most született volna! Holnap jönnek egy pár napig nagymama szerepébe leszek, bár mindig abba érzem magam, igaz akkor csak gondolatban vagyok velük. Most is csak azt tudom mondani, amit már említettem, mennyire más nagymamaként érezni azt hogy bölcsibe megy a kis unokám, szinte sajnálom. Az én lányom is volt bölcsis, de akkor természetesnek éreztem, szükséges megoldásnak. Nyilván most is ez történik, de mégis más. Tudom hogy jó helyen lesz, reméljük fogja is bírni. Bár az első betegségeken szinte minden gyerek átesik. Ami biztató előrejelzés, voltak látogatóba a bölcsibe feltalálta magát, sőt a mai napon csak bölcsi felé mentek és húzta be a bölcsi felé a lányomat hogy menjenek be. Ezzel a bölcsi kezdéssel sajnos az is bekövetkezik, hogy talán ritkábban láthatom őket, hiszen a hétvégéjük marad ezután csak szabad, amikor viszont az otthoni munkákat kell pótolni. Remélem azért ha tehetik jönnek, sajnos nekem problémásabb lenne menni! Most viszont itt lesznek és egy pár napig hancúrozhatunk, bújócskázhatunk kedvünkre!
A kis unokám bölcsis jele a gomba!
nekem óvodában volt gomba a jelem)))
VálaszTörlésmozgalmas hétvégéd lesz, nem fogsz unatkozni)))
Nagyon kellemes hétvégét neked, élvezd ki az unokázást:)
VálaszTörlésNekem az oviba volt gomba a jelem! :)
VálaszTörlésTényleg gyorsan eltelik a két év, utána még gyorsabban...a nagyobbik lányom már iskolába megy...
Bajban is vagyunk, mert a bölcsiből-oviból amikor tehettük ellógtunk, a nagymama örömére.
Jó hétvégét, jó unokázást!
Marcsi
Éva, kisunokád egy kis tündér:))
VálaszTörlésKöszönöm, hogy benéztél hozzám, gyere máskor is:)
Sok-sok finomság van itt nálad:))
Roza: Üdvözöllek!Köszönöm ! Igyekszem hozzád menni látogatóba:))
VálaszTörlésCoock chick: Egy kicsit mozgalmasabb, de kellemesen!
VálaszTörléstrollanyu: Köszi! Igyekszem!
Marcsis:Akkor már többen is vagytok akinek gomba volt a jele!Való igaz hamar eltelik az idő, neked akkor közel volt a nagymama hogy tudott segíteni? Köszi !
Kellemes unokázást neked! Nagyon aranyos a "nagyfiú"!
VálaszTörlésJó lesz nektek egy kiadós hancúrozás a bölcsi előtt!:)
VálaszTörlésNem hiszem, hogy gond lenne a beszoktatásnál, ilyenkor örülnek a gyerektársaságnak, meg az új játékoknak! Sajnos, a betegségekre számítani kell az első időkben, úgyhogy gyanítom többször lesz szükség rád, mint gondolnád!:))) Adja az ég, hogy ne legyen igazam!
Szép hétvégét a családdal!:)
Gerni: Köszönöm!
VálaszTörlésTiffanylda: KÖszönöm!