Oldalak

2012. november 9., péntek

Téli fagyi

                                                                                   
Hozzávalók: 6 db tölcsérhez: 3 dkg. margarin, 3 dkg. liszt, 3 dkg. porcukor 1 db tojásfehérje,  töltelékhez: 2 dl. habtejszín 8 dkg. étcsokoládé.
Elkészítése: A tölcsér elkészítéséhez  a margarint megmelegítettem majd hagytam kicsit hűlni, ezután tettem hozzá a tojásfehérjét , lisztet és a cukrot. Ezt jó alaposan kikevertem. Sütőpapírra rajzoltam  kb. 10 cm.átm. köröket  kanállal  mindegyik közepébe tettem a masszából és elkentem  kb. 1 mm. vastagra. Előmelegített sütőben  180 fokon sütöttem  rövid ideig  mikor a széle kezdett barnulni akkor vettem ki ez kb. 8' volt. vastagpapírból összehajtottam egy tölcsért majd alufóliával bevontam és még melegen erre hajtottam rá a tésztát. Gyors mozdulatokkal csináltam mert hamar kihűl a tészta és akkor már nem lehet hajtani.(A másik dolog amiért gyorsan csináltam igen meleg még ekkor a tészta!) A krémhez a tejszínt felvertem  közepes keménységűre majd 5 dkg. csokoládét gőz fölött felolvasztottam és a tejszínhez adtam és addig vertem még krémes állaga nem lett. Ekkor tölcsérekbe kanalaztam majd  kb. 3 dkg. csokit  gőz fölött felolvasztottam és a krém  tetejét ezzel vontam be.
Ui:Nagyon finom, de talán legközelebb kész tölcsérbe fogom ezt a tölteléket  tölteni ! 
                                    Jó étvágyat!                                 

18 megjegyzés:

  1. Ezt örömmel adnám a gyerekeknek!:-))))
    A bolti szót sem érdemel.:-(

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jó ötlet!:)

    VálaszTörlés
  3. Ilyet régebb mi is szoktunk sütni, nálunk kála a neve, és a tepsi hátán sütjük, kézzel csavarjuk fel:) Fennt is van a blogon:)

    VálaszTörlés
  4. Szeretném! Mindig oda voltam a téli fagyiért és ez nincs tele minden micsodával. Csodás. Mellesleg roppant guszta is. Nagyon kreatív vagy :)

    VálaszTörlés
  5. Az uram kedvence! Köszönöm! Szép hétvégét! :)

    VálaszTörlés
  6. Igazán mutatósak, és végre egy szuper recept! Köszi. :)

    VálaszTörlés
  7. Nagyon ötletes ez a téli fagyi! Az ostya ötlete is tetszik. Szívesen elnyalogatnék belőle 1-2t:)

    VálaszTörlés
  8. Nagyon tetszik, főleg a házi készítésű tölcsér! :)

    VálaszTörlés
  9. Munkás a tölcsér, de nagyon fincsi lehet ezzel a krémmel! :-)

    VálaszTörlés
  10. Épp a napokban olvastam, hogy a télfagyi dugig van egészségtelen anyagokkal. A legjobbkor tetted fel! Mehetne a Fb-ra! kipróbálom, az biztos!

    VálaszTörlés
  11. Gyerekként nagyon szerettem a téli fagyit. Azóta nem is ettem ilyet, de jó, hogy felraktad a receptjét. Szerintem nagyon jól mutat ebben a házi tölcsérben. Nagyon ügyes vagy.

    VálaszTörlés
  12. Se ve muy rico una tentación...ya veo que estas adelantando la navidad bravo...saludos y abrazos.

    VálaszTörlés
  13. Guszták ezek a tölcsérek és biztos finomak is!

    VálaszTörlés
  14. Anikó: Biztos hogy ízlene a gyerkőcöknek!
    Flóra: Köszi!
    Kati: Ha már készítettél ilyet akkor tudod milyen formázni? Meleg!
    Édeskonyha: Nagyon finom a krémje is.Köszi!
    Szera: Akkor kedveskedjél egy kicsit és készítsd el! Köszi szép hétvégét nektek is!
    Petra: Köszi!
    Emi: Köszi! Finom kívánli már sajnos nem tudlak hamar elfogyott!
    hankka: Köszi!
    Tiffanylda: Nektek sok kell belőle az unokáknak így valami kesztyűvel próbáld csinálni és jó ha besegít valaki mert elég hamar kihűl a tészta és már akkor nem tudod tekerni!
    Nea: Nagyon szerettem én is, mostanában nem is láttam boltban.Biztos hogy van csak nem kerestem. Köszi!
    Rosita Vargas:Köszi, igen már nagyon bennem van a karácsonyi készülődési láz!
    Aleda: Köszi,igen finom a krémmel együtt nagyon jó.

    VálaszTörlés
  15. Juj de jól néz ki! Biztosan nagyon finom is volt! Szuper!!!

    VálaszTörlés
  16. RaMary: Köszi! Ahogy mondod nagyon finom volt!

    VálaszTörlés
  17. Éva, nagyon ügyes vagy! Egyszer talán én is sort kerítek rá.

    VálaszTörlés
  18. marisz57: Köszi! Próbáld ki mert finom nagyon!

    VálaszTörlés

Üdvözöllek! Örülök hogy meglátogattál:)