Most hogy ilyen hideg van ritkán megyek a boltba próbálom a meglévő alapanyagokat felhasználni. Kenyeret már sütöttem az elmúlt héten. Most valami kelt tésztára gondoltam , egy gondom akadt vele hogy margarinom már nincs itthon. Friss élesztőm is elfogyott de azt tudom pótolni a mélyhűtőben tárolt változatával. Kis adagból sütöttem a margarint olajjal helyettesítettem és a tojással is spóroltam 😊 hogy a tojás tartalékom is kitartson.( Az már csak ráadás hogy a sütés közben még melegedtem is)
Hozzávalók: 25 dkg liszt, 1 dkg élesztő, 1 evőkanál cukor, csipet só, 1,5 dl langyos tej, 3 evőkanál étolaj, 1 db tojás aminek a felét a tésztába tettem a másik felével lekentem . Szilvalekvár
🌸
Elkészítése: Kevés cukros langyos tejbe tettem az élesztőt hagytam felfutni. Kimért liszthez tettem a többi hozzávalót a már felfutott élesztővel együtt és bedagasztottam a tésztát . Letakarva kb. 20' pihentettem ezután enyhén lisztes gyúrótáblán köralakra kinyújtottam és 8 cikkre vágtam. Szélesebb felére tettem a lekvárból ezután feltekertem a tésztát és sütőpapírral bélelt tepsibe raktam. Addig hagytam kelni még a sütőt előmelegítettem 180 C fokra . A tésztát tojással lekentem és a sütőben 25'-ig sütöttem még melegen porcukorral megszórtam.😋
Jó étvágyat kívánok !
Nagyon guszta kifliket sütöttél, váljék egészségedre! Hamarosan változik az idő, és talán felhagy ez a nagy hideg... akkor majd kimozdulunk és feltöltjük a kamrát, mert bizony én is csak hetente egyszer megyek bevásárolni.
VálaszTörlésKedves Gizi köszönöm szépen! Már jobban járható a járda, de még mindig óvatosan és ritkán járok boltba.
TörlésNagyon szép kifliket sütöttél, és a szilvalekvárral csakis finom lehet!
VálaszTörlésCsatlakozom Gizihez, mi is csak hetente egyszer megyünk vásárolni, én nagyon félek a jeges utaktól 😟.
Köszönöm Kati a szilvalekvár a kedvencem finom volt vele!
TörlésNagyon szépek lettek! Ügyes vagy és kreatív, egészségedre! :-)
VálaszTörlésKedves Zsuzsa nagyon szépen köszönöm!
TörlésA kenyérsütéseim miatt nekem mindig van itthon száraz élesztőm.Szinte időtlen időkig eláll a kis zacskó és bármikor, bármire használhatod. Próbáld ki ! (Én egyébként lefagyasztottam már tojást is...)
VálaszTörlésMari nekem is van tartalékba szárított élesztő, de nem szeretem. Úgy vettem észre hogy nekem azzal nem kel meg jól a tészta.
TörlésAmibe szilvalekvár van, az csak isteni finom lehet !! Nagyon szép, étvágygerjesztő kifliket készítettél !
VálaszTörlésKöszönöm Ria !
TörlésNagyon jól megoldottad. MIlyen jó, ha valaki ennyire előrelátó!
VálaszTörlésKöszi Ani !
Törlés