Kibédi
Ervin:
Ahogy
a napok rövidülnek...
Ahogy a napok rövidülnek
Úgy érzem
mintha köd borulna rám,
Ahogy az
éjjelek lehűlnek
Mind
gyakrabban jut eszembe anyám.
Mit oly
sokszor elhalasztottam
Elmondanám,
mert úgy érzem, hogy vár
Jóvá
tenném mit mulasztottam,
De nem
lehet, mert Ő már messze jár.
Ó mennyi
mindent nem tettem meg!
Még nem
késő, te még megteheted
Megőszülve
is maradj gyermek
Mondd meg
neki mennyire szereted.
Két keze
érted dolgozott csak
Mindennél
jobban szeretett
Az éjet
is nappallá téve
Óvott
téged és vezetett
Míg
lehetett, míg lehetett.
Most vár
valahol megfáradtan
Nem kér
sokat csak keveset
Hát
szaladj hozzá, mondj egy jó szót
Egy
vigasztaló kedveset
Tán még
lehet, tán még lehet.
Amit
akkor elfelejtettél
Talán még
jóvá teheted
Hát menj,
rohanj és simogasd meg
A téged
védő két kezet
Amíg
lehet, amíg lehet.
A szíve
érted dobogott csak
Amíg
belebetegedett
De Ő
titkolta nem mutatta
Nem
mondta el; hogy szenvedett
Csak
mosolygott és nevetett.
S ha
olykor nagyon elfáradtál
Ő hozta
vissza kedvedet
Ő
tanított beszélni téged
Nyitogatta
a szemedet.
Mert
szeretett, úgy szeretett.
Bárhol is
vagy, hát fordulj vissza
Az ember
másként nem tehet
És
csókold meg amíg nem késő
Azt az
áldott édes szívet
Ha még
lehet, ha még lehet.
Köszönöm és viszont, drága Éva! :-)
VálaszTörlésteller-cake köszönöm!
VálaszTörlésBoldog Anyák napját kedves Éva! Gyönyörű vers, nem ismertem eddig. :)
VálaszTörlés