2020. október 4., vasárnap

10 éves blogszülinapomra !

 Már a pontos napot amikor elkezdtem a blogot  nem is emlékszem azt tudom hogy október elején volt. Hirtelen ötletnek tűnt  de mint általában ha valami érdekel  azt nem halogatom, pedig elég kezdetleges volt akkor  még  minden ezzel kapcsolatos információm. Láttam  olvastam más oldalakat és ez inspirált hogy én is belekezdjek. Emlékszem  itt volt akkor éppen az egyik lányom a férjével  és a vőm  amit tudott  terelgetett hogy mit hogy csináljak.  A receptek már sorba voltak rakva  hiszen hosszú évek alatt gyűjtögettem és kiválasztottam a kedvenceket  amit számításom szerint  beírok majd .  Ezzel nem is volt gond  mármint az írással mivel (aktív éveimben is gépeléssel  foglalkoztam) .Sok idő telt el mire lett egy kiszuperált (gyerekek által már nem használt , összetákolt ) fényképezőgépem. /Mai napig hűséges hozzám  kitart mellettem/  Sok technikai  nehézségekbe ütköztem majd minden sorban megoldódott és gyűltek a bejegyzések. Mai napig nagyon szeretek a bloggal foglalkozni mondhatom mint nyugdíjasnak  ez a hobbim.  Öröm számomra  a kedves visszajelzésetek, köszönöm 💓 

Statisztikát inkább nem  részletezem,  köszönöm hogy vagytok  és együtt ünnepelhetünk !

Minden kedves blogolvasómnak  köszönöm a hűséges  látogatást !


Erre a napra készítettem ezt az édességet, csak így virtuálisan is fogadjátok sok szeretettel:


💓


23 megjegyzés:

Katalin írta...

Kedves Éva, sok szeretettel gratulálok az elmúlt 10 évhez! Kívánom hogy az elkövetkező években is ilyen lelkesedéssel főzzél-süssél, és oszd meg családod és a mi örömünkre. És köszönöm a sok-sok finomságot, amit így virtuálisan "kóstolhatok" nap mint nap, mikor benézek hozzád 😄. Nagyon szeretem a blogodat, és mindig kíváncsian várom az új receptjeidet 😀.

Éva írta...

Kedves Katalin nagyon szépen köszönöm kedves szavaidat Te valóban a hűséges olvasóim egyike vagy!

VToncsi írta...

Kedves Éva!
Isten éltesse a blogodat meg az íróját még sokáig, mindnyájunk örömére. Szeretettel várom a bejegyzéseidet.
VToncsi

Juci írta...

Kedves Eva! Mi mar nagyon reg ismerjuk egymas blogjat, hisz tiz eve olvasgatjuk egymas receptjeit. Mindig nagy erdeklodessel olvasom, mindig kapok valami ujat , igazan olyan jo kis egyszeru receptekkel lepsz meg bennunket szinte naponta... Gratulalok Eva draga ! Erot , egeszseget, jo kedvet a tovabbi fozocskezeshez! Boldog blogszulinapooot!

Ani írta...

Én is elmondhatom, hogy gyakori vendég vagyok nálad, és csodálom a kitartásodat. Gyakran megkívánom azt a sok- sok finomságot, amit saját kútfőből vagy mások nyomán elkészítesz. Jó példa is vagy arra, hogy valaki lehet megelégedett ember akkor is, ha takarékosan él. További jó blogolást kívánok.

leda írta...

Szívből gratulálok a 10 éves blogszülinaphoz! Nem semmi ennyi idő a virtuális világban, a főzés szeretete, a lelkesedés mellett komoly kitartás és hűség is kellett hozzá. :) Bár nem szoktam gyakran kommentelni, mégis sokszor megnyitom az oldaladat, ha egyszerű, praktikus, bevált receptre van szükségem. Köszönöm Neked! Kívánom, hogy még sokáig folytasd a főzést, a receptek megosztását saját és az olvasóid örömére! :)

Jutka írta...

Kedves Éva! Gratulálok, és kívánom, hogy még nagyon sokáig írjad ezt a blogot, mindenki örömére!🌹

Éva írta...

VToncsi,Juci, Ani,leda, Jutka nagyon szépen köszönöm a kedves jókívánságokat !

Fáni írta...

Kedves Éva, gratulálok a blogszülinaphoz.
Köszönöm a sok finom receptet, s önző módon azt kívánom, még nagyon sok receptet ossz meg velünk.
Minden bejegyzésedet elolvasom, több receptet már kipróbáltam.
Sajnos nem mindig van időm, kommentelni, de mindig lelkes olvasód vagyok.
Kívánok jó egészséget az elkövetkezendő évekre.

Éva írta...

Fáni nagyon szépen köszönöm.

Erika írta...

Boldog blogszületésnapot kívánok Évike! 🙂 🥄 🍳

Vera írta...

Boldog blog szülinapot kívánok! Igyekszem mindig elolvasni a bejegyzésedet, jó párat el is készítettem, szeretem jómagam is az egyszerű, gyors ételeket.További sok sikert a bloghoz!

aranyos fodorka írta...

A földönjáró blogokat szeretem. Azokat melyek mondanivalójuk/stílusuk miatt közel állnak hozzám, a gondolataimhoz, a lehetőségeimhez.
Ezt értékelem a blogodban. Én is olvastam nálad nekem tetsző, jó/okos ötleteket – ezúton is köszönet értük - csak így tovább !!!

Sviro (Ildi) írta...

Kedves Éva!
Mindig örömmel olvasom a blogod, jó itt lenni, inspirálódni, ötletet gyűjteni. Remélem, sokáig itt leszel még :)

Éva írta...

Erika, Vera, aranyos fodorka, Sviro(Ildi) nagyon szépen köszönöm a kedves szavakat jókívánságokat!

Lívia írta...

Boldog blogszülinapot kívánok! Csodálom a kitartásodat, azt ahogy szeretettel mindig egyszerű, de nagyszerű ételeket készítesz. Sokszor megnyitom az oldaladat, mert mindig van valami meglepetés. Nekem elsősorban a kelt tészták azok amik felkeltik az érdeklődésem. Még sokáig írjad a receptjeidet sokunk örömére, ehhez erőt, egészséget kívánok szeretettel.

Éva írta...

Lívia nagyon szépen köszönöm!

Andulka írta...

Nagyon boldog blogszülinapot!!!Kívánom, hogy még sokáig vezesd a blogodat erőben egészségben, hogy minél több finom és takarékos receptet meg tudj velünk osztani!!!

Éva írta...

Andulka nagyon szépen köszönöm!

Tiffanylda írta...

Majdnem lemaradtam erről a szép évfordulóról! Nagyon sok szeretettel köszöntelek a 10. blog-szülinapon és azt kívánom, hogy maradjon meg az alkotókedved! Add közzé a csodás, mentett receptjeidet, ezzel is növelve a jól bevált, aránylag könnyen kivitelezhető, beszerezhető (alapanyagok), finomságok elterjesztését! Köszönjük Neked! Jó egészséget és további kellemes hobbizgatást!:)

Éva írta...

Tiffanylda nagyon szépen köszönöm!

sucika írta...

Kedves Éva!
Nagyon sok boldogságot kívánok a 10. blogszülinapodhoz, amellyel számos embert vezettél be a főzés rejtelmeibe!Sok egészséget kívánok neked, hogy tudd még folytatni több évtizeden keresztül!

Éva írta...

sucika nagyon kedves vagy hogy meglátogattál és köszönöm a jókívánságokat!