2026. október 11., vasárnap

Fonott foszlós kalács

Az  itt talált recept alapján fele mennyiségből készítettem  ezt a kis kalácsot  azt írom le :


Hozzávalók: 25 dkg finom liszt, 1 dkg friss élesztő, csipet só, 3 tk. cukor, 1,5 dl langyos tej, 2,5 dkg olvasztott margarin, 1 db tojás + 1 db a lekenéshez.🌻


Elkészítése: Kevés langyos cukros tejbe morzsoltam az élesztőt hagytam felfutni.  Kimért liszthez tettem  a felsorolt hozzávalókat a már felfutott élesztővel együtt és  bedagasztottam a tésztát  a végén apránként tettem hozzá az olvasztott margarint. Letakarva hagytam duplájára kelni  kb. 3/4 óra volt.  A tésztát enyhén lisztes gyúrótáblán három részre osztottam és  egyenként  rúdba megsodortam majd összefontam.  Margarinnal kikent kis méretű formába tettem  ahol letakarva  30' pihentettem. Ezután felvert tojással lekentem  hústűvel  tetejét pár helyen megszurkáltam  és előmelegített sütőben 180 C fokon  25' sütöttem. Formából   kivettem és rácson hagytam hűlni. Nagyon finom !

Jó étvágyat kívánok !

2026. október 8., csütörtök

Blogom ünnepére!

 


Számomra is hihetetlen hogy már 16 éve  annak hogy  hirtelen elhatározás után gyorsan elkezdtem   a  blogírását !  Első  lépéseknél segítséget kaptam vejemtől , majd később amikor elakadtam valami szerkesztésben  kedves blogtársak   átsegítettek  gondom megoldásában.  Mindig szerettem volna átadni  másoknak is azt ami az évek alatt   segítségemre volt  abban hogy  könnyebben tudjak   boldogulni  a háztartási , konyhai munkában ! Ehhez  hozzá tartozott  a takarékosság  amit a mai napig  betartok. A keveset  is belehet osztani  erre  megtanított az élet !

Sok kedves blogtársat találtam a virtuális  világban   akikkel  a mai napig  figyelemmel kísérjük  egymás konyhai   munkáját vagy egyéb tevékenységét . Az eltelt időben nagyon sokan  régi  blogtársak közül  megszüntették  rendszeres  jelentkezésüket   , de van pár olyan kedves blogtársam is aki sajnos már nincs köztünk. 

Blogom látogatottsága különös módon az idén nagyon megugrott  ennek örülök, de a rendszeres követőim száma  változatlan.

A mai napig szeretek bloggal foglalkozni  olyan  "szabadidő hasznos  elfoglaltságának" érzem és  remélem ha  az egészségem engedi még   továbbra is hódolhatok  ennek  !

Minden kedves blogolvasómnak  köszönöm  hogy figyelitek   mi történik a  "takarékos konyhámban"

 Ezt a jó szokásotokat tartsátok meg  amihez további jó egészséget kívánok !



2026. október 4., vasárnap

Fahéjas almadzsem🍎

Még   pár üveggel tettem el  ezt a fajta almadzsemet   arra  gondolva  hogy milyen jó lesz palacsintába vagy leveles tésztát megtölteni vele  . Könnyen elkészíthető és ha úgy alakul a gyümölcs ára akár  később is lehet  utólag  pótolni a közben elfogyott dzsemet. 🍎( Nekem már egy kis üveggel  kevesebb van😊 )



Receptet itt találjátok !

Sok sikert és váljon egészségetekre!

2026. szeptember 29., kedd

Almás- fahéjas muffin 🍎

Szeretem ezt a fajta süteményt , könnyen  és különböző  ízesítéssel készíthető ! Ezt most itt találtam (az előző héten  megfázással  bajlódtam  )  ebben a süteményben  méz és gyümölcs   egyben ez számomra  csakis jó lehet   😉


Hozzávalók 12 darabhoz : 2 db alma, 25 dkg finomliszt, 2 evőkanál méz, 2 tk.  sütőpor, 1 tk.  őrölt fahéj, 2 db tojás, 1,3 dl tej, 4 ek.  étolaj.   🍎

Elkészítése: Az almát megpucoltam és lereszeltem. Lisztet  a sütőporral és fahéjjal összekevertem. Tejet tojással   mézzel és olajjal  elkevertem ezután tettem hozzá a lisztes keveréket  és végül az almát. Az egészet sima tésztának összekevertem. Muffin sütő mélyedéseibe  papírkapszlikat tettem és a bele   kanalaztam a  masszát  majd  előmelegített sütőben 180 C fokon 25' sütöttem.

Jó étvágyat kívánok !

2026. szeptember 25., péntek

Kenyeres tojás

Az elmúlt hetekben láttam  és olvastam Gerdi  régi emlékeit idéző receptjét    ami megtetszett és most kis adagból elkészítettem ami nagyon ízlett ! 


Hozzávalók és elkészítése :   Fél szelet kenyeret  eltépkedtem amit   kevés  forrósított  zsírban      megpirítottam.  Csipet   sóval és borssal  ízesítettem majd  1 db  felvert tojást ráöntöttem   átforgattam az egészet és készre sütöttem.   Paradicsomot  felszeletelve  ettem hozzá  .😋

Jó étvágyat kívánok !

2026. szeptember 21., hétfő

Bolognai szósz 🍅nem csak a téli napokra

Szeretem a tésztás szószos ételeket ,  könnyen elkészíthető és  finom. Paradicsomos tésztaszószt már régóta készítek amit az év bármelyik  időszakában ellehet készíteni  ezt már gyakorlatban alkalmazom / természetesen a friss paradicsomból a legjobb /. Most Katalin készített különböző finomságokat a paradicsom felhasználásával ebből választottam  ezt a bolognai szószt   ami nálam   kicsit kevesebb alapanyagból készült. 


Hozzávalók:   1 kg paradicsom, 1 db vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, kevés olaj, 1 db sárgarépa, kis darab zellergumó,  fűszerek: só, őrölt bors, szárított fűszerekből: rozmaring, bazsalikom , babérlevél, gyömbér, oregánó, kakukkfű, kis csípős paprika / fűszerezés ízlés szerinti  mennyiségben                                                                                         🍅

Elkészítése: Zöldségeket zeller, sárgarépa  megpucoltam és lereszeltem. Vöröshagymát fokhagymát megpucoltam apróra felvágtam és olajon kicsit  dinszteltem amire rátettem a  reszelt zöldséget egészen kicsi vizet öntöttem alá és pároltam. Paradicsomot megmostam  apróra feldaraboltam és   hozzáöntöttem a  párolt zöldségekhez   a fűszerekkel együtt és készre főztem.  Ezután  babérlevelet kivettem  a szószból és pépesítettem   majd csipet szalicilt kevertem bele. Végül  üvegekbe  pakoltam. Nagyon finom illata volt mikor főtt és természetesen kóstoltam is  nagyon  finom! /5 üveggel lett /

Téli napokra ! / vagy bármikor /



2026. szeptember 17., csütörtök

Baracklekváros leveles tészta rudak

Egészen véletlenül láttam meg ezt  a  receptet de annyira megtetszett hogy  mivel volt itthon leveles tésztám fél adagból elkészítettem ! 


Hozzávalók:  /fél adaghoz/ csak 1 csomag leveles tészta, pár evőkanál sárgabaracklekvár, kristálycukor és őrölt fahéj, 1 db tojás.    🌻

Elkészítése: Tésztát kicsit nyújtottam majd  kétfelé vágtam , egyik felét megkentem lekvárral  rátettem a másik lapot amit kicsit rányomtam.  Ezután 1,5 cm   széles csíkokra  felvágtam és sütőpapírral bélelt tepsibe pakoltam nem túl közel egymáshoz. Felvert tojással lekentem és megszórtam cukros-fahéjjal. Előmelegített sütőben 180 C fokon 20' sütöttem. Nagyon finom  de gondolom a tejszínhabos sajtkrém  is jó lehet hozzá. Majd egyszer talán úgy is elkészítem 😉

Jó étvágyat kívánok !

2026. szeptember 13., vasárnap

Almalekvár🍎 téli napokra

Az idén  eltett  gyümölcsök  körét bővítettem pár üveg almalekvárral .  Valahogy úgy voltam most is hogy mindenből egy kicsikét    ez remélem kitart ismét   mert az elmúlt évben is   hasonló módon tartalékoltam.  ( Gyerekeknek is jutott belőle    1-2 üveggel néha elvinni és a téli sütemények ízesítése sem volt gond számomra 😊 )


Hozzávalók: 1,5 kg alma / ez már a megpucolt feldarabolt mennyiség), 30 dkg cukor, 2 mk őrölt fahéj, fél mk őrölt szegfűszeg,  2-3 evőkanál citromlé, kb. 1 dl víz, 1 cs.  Dzsemfix 3:1. 🍎

Elkészítése:  Az almát megmostam  megpucoltam és apró darabokra felvágtam. Edénybe tettem  citromlevet és vizet öntöttem rá   elkezdtem főzni közben néha megkevertem. Mikor már puhult az alma akkor  pépesítettem / ez nem  a teljes mennyiségre sikerült de ez nem baj/  ezután ráöntöttem a cukorral összekevert Dzsemfixet és a fűszereket . Tovább főztem kb. 10' közben most is kevertem. Ezután az előzőleg odakészített üvegekbe töltöttem lezártam   fejre állítottam mindegyiket  5'-re majd vissza fordítottam és letakarva  konyharuhával másnapig hagytam hűlni ! / 6 üveggel lett /

Üvegbe zárva  a nyár ízei téli napokra !

 

2026. szeptember 10., csütörtök

Sajtos rúd

Most pogácsa helyett   ezt sütöttem   hogy legyen mit  a teámhoz  falatozni 😊  pár napig !


Hozzávalók: 25 dkg liszt, 1 dkg friss élesztő, 3 dkg olvasztott margarin, 1 db tojás  ( amit felütés után elfeleztem és csak a felét tettem a tésztába a másik felével kentem ), 5 dkg reszelt sajt, kb. 1 dl tej, 2-3 evőkanál tejföl, 1 kisebb darab krumpli megfőzve  összetörve, só , tészta tetejére: tojás, reszelt sajt, 🌻

Elkészítése: Kevés langyos cukros tejbe morzsoltam az élesztőt hagytam felfutni. Kimért liszthez tettem a többi hozzávalókat a már felfutott élesztővel együtt és bedagasztottam a tésztát amit letakarva hagytam duplájára kelni.  Ezután enyhén lisztes gyúrótáblán átgyúrtam a tésztát majd kinyújtottam és feldaraboltam. Sütőpapírral bélelt tepsibe pakoltam  letakartam és addig pihent még a sütőt előmelegítettem 180 C fokra.   A  megmaradt tojáshoz kiskanál tejfölt kevertem ezzel és lekentem a tésztát majd  reszelt sajttal beszórtam. Előmelegített sütőbe tettem ahol 25' -ig sütöttem 😋

Jó étvágyat kívánok !

2026. szeptember 6., vasárnap

Paradicsomos gnocchi

Házilag készített gnocchi leírását  itt találjátok  , kedvenc paradicsomos tésztaszószom  receptjét pedig itt !  Ebből a paradicsomos tésztaszószból  használtam  el most 1 kis üveggel mivel  már pár kis üveg sorakozik  a  későbbi felhasználásra várva ! 😊 Ehhez már csak kevés reszelt sajtra volt  szükségem és egy finom ebédem  lett😋


Az elkészített szószba pakoltam a kifőzött tésztát  átforgattam és kis  sütőformába  öntöttem reszelt sajttal megszórtam és  pár percre sütőbe tettem  hogy megolvadjon a sajt


Jó étvágyat kívánok   !

2026. szeptember 1., kedd

Kókuszos- csokis kavart süti

 Kavart sütemények nézegetése közben találtam erre a receptre amit jónak láttam és nem is csalódtam benne mikor elkészítettem. Könnyen elkészíthető és finom!


Hozzávalók: 25 dkg liszt, 10 dkg cukor, 5 dkg kókuszreszelék, 2 dkg. kakaópor, 1 db tojás, 2 evőkanál tejföl, 2 dl tej, 1 dl olaj, fél cs. sütőpor, 1 cs. vaníliacukor,  fél kávéskanál só,  kisült tészta tetejére: 6 dkg tejcsokoládé  1  evőkanál olajjal gőz fölött megolvasztva ( a recept 5 dkg tejcsokoládét 2,5 dkg vajjal megolvasztva írt)  🌸

Elkészítése: Tálba  pakoltam a felsorolt hozzávalókat és sima tésztának elkavartam. Sütőpapírral bélelt tepsibe öntöttem a masszát  és előmelegített sütőben 180 C fokon 30' sütöttem. Mikor kihűlt a tészta  akkor gőz fölött megolvasztott csokoládé- olaj keverékét   a süteményre öntöttem. Mikor megszikkadt a csokoládé  akkor szeleteltem😋 

Jó étvágyat kívánok !

2026. augusztus 30., vasárnap

Őszibarackdzsem

Az idén eltett sárgabaracklekvárból már egy üveggel  eddig elfogyott, gondoltam utánpótlásként  készítek pár üveggel őszibarackból  is.


Hozzávalók: 1,5 kg  őszibarack,  20 dkg cukor, 1-2 tk vaníliacukor , kevés citromlé, 1 cs pektin, csipet szalicil. 🍑

Elkészítés folyamata hasonló a régebben  már készítetthez! Ebből az adagból most 4 üveggel lett !

Téli napokra !