2020. október 2., péntek

Húsos rakott burgonya "Ízőrzők" Álmosd

 Krumplis ételeket szeretjük a rakott krumplit ilyen formában eddig még nem készítettem  de gondoltam hogy csak finom lehet😊

Hozzávalók: kb. 1 kg krumpli, 40 dkg  darált sertéshús, 1 db vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma, 1 evőkanál sertészsír, 1 db tojás, kb. 2,5 dl tejföl,fűszerek: só, őrölt bors, piros paprika,  edényt zsírral kentem  és zsemlemorzsával szórtam be.

Elkészítése: Krumplit megmostam és héjával együtt sós vízben puhára főztem majd megpucoltam. Zsíron megdinszteltem az apróra vágott vöröshagymát és a fokhagymát ezután rátettem a darált húst kicsit együtt pirítottam ezután szórtam rá a fűszereket és felöntöttem kevés vízzel  puhára pároltam hagytam hűlni. Mikor már kihűlt hozzákevertem a tojást és 2 evőkanál tejfölt. Edényt amiben sütöttem zsírral kikentem zsemlemorzsával beszórtam  és a krumpli felét felkarikázva belepakoltam  erre öntöttem a húst egyenletesen  elsimítottam majd bevontan a maradék krumplikarikákkal. Tetejére kevés sót szórtam zsírral meglocsoltam és a maradék tejföllel lekentem. Előmelegített sütőben 200 C fokon 30' sütöttem😋

Jó étvágyat!

6 megjegyzés:

Vera írta...

Ez nagyon guszta,és biztos finom is lehet!

Ani írta...

A tojást nyersen kell hozzá keverni?

CathlenKata írta...

Hasonlót csináltam én is nem régen, csak tettem bele leforrázott kínai kel levelet, úgy is finom !

Éva írta...

Vera köszi nagyon finom volt.
Ani igen nyersen mikor kihűlt a hús akkor kevertem bele.
CathlenKata finom lehetett, köszi hogy megosztottad ezt a változatot is:)

Katalin írta...

Finom ebédetek volt! Én is szoktam néha hasonlót készíteni, finom is, és így változatosabb a rakott krumpli 😊

Éva írta...

Katalin köszi, nekem ez a változat volt az első de nagyon ízlett mindkettőnknek!