2017. január 3., kedd

Lencsefőzelék/kicsit másként

Hosszú évek óta főzöm azonos elkészítési móddal  ezt a főzeléket ! Most váltottam egy újságban talált recept   hatására bár nem teljesen azonos módon, de nagyon finom lett!
                                                                                   


Hozzávalók: 25 dkg lencse, kis fej vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma, babérlevél, őrölt bors, pirospaprika, csípős paprika, 1 evőkanál mustár, só,  1,5 dl tejföl, kevés olaj.
Elkészítése: Előző este beáztattam a lencsét.Másnap  2-3 evőkanál olajat forrósítottam amibe tettem a megpucolt felkockázott vöröshagymát és a pucolt reszelt fokhagymát. Dinszteltem kicsit majd megszórtam borssal paprikával és ráöntöttem a leszűrt lencsét amit  felöntöttem bőven vízzel sót és babérlevelet tettem hozzá és addig főztem még a lencse kellően puha lett Ekkor a babérlevelet kivettem majd 2-3 szedőkanál lencsét kiszedtem a léből a többit leturmixoltam.  A kiszedett lencsét visszatettem a turmixolthoz ízesítettem mustárral és a tejföllel  ezután összefőztem.(Közben természetesen a csípős paprikát is beletettem a főzelékbe.) Nagyon finom !(pár karika virslit sütöttem feltétnek)
Jó étvágyat!

2 megjegyzés:

Évi - Ízek és utazások írta...

3 nap lencselevest ettem. De meglátva a főzeléked, ma is tudnék enni. Kár, hogy nálunk már elfogyott. :(

Éva írta...

Évi köszi!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...