2011. november 13., vasárnap

Fehér kenyér/ ismét/

 Augusztusban sütöttem fehér kenyeret az is nagyon finom volt! Most találtam egy másik receptet ezt is kipróbáltam csak azért hogy összehasonlíthassam hogy melyik a jobb?
                                                                                   
Hozzávalók: 1 kg liszt, 4 dkg. élesztő, 4-5 dl langyos víz, 2 dkg. só, 5 dkg. olaj, 1 evőkanál cukor, 1 evőkanál tejpor.
😉
Elkészítése:   A lisztet egy tálba tettem aminek a közepébe  üreget csináltam  ebbe öntöttem kevés langyos vizet a cukrot és az élesztőt belemorzsoltam. Kicsit hagytam hogy felfusson, majd bele szórtam a tejport a sót  és az olajat valamint a langyos víz többi részét és jól bedagasztottam a tésztát.  Letakarva kb 45' hagytam hogy duplájára dagadjon . Ekkor kiborítottam egy lisztes deszkára kicsit átgyúrtam és tepsibe pakoltam  megformáltam letakarva még 20' hagytam. Közben a sütőt előmelegítettem.  Ezután a kenyeret kicsit megvagdostam langyos vizes kézzel átsimítottam a tetejét és a sütőbe tettem 200 fokon 45' sütöttem egy kis vizet öntöttem a tepsi alatt lévő  edénybe. Mikor megsült vízzel megint lespricceltem.
(Az előző fehér kenyerem  is nagyon finom volt, de talán ez még jobb! Amit most elkészítettem csak 1/2  adagból készült !  )
            Jó étvágyat!     

9 megjegyzés:

Mrita írta...

Nagyon guszta lett a kenyered, az ember megéhezik.

trollanyu írta...

Nagyon szép lett:) Nálam most kel éppen a fehér kenyér és még rajzoltam is rá pengével, remélem finom is lesz:)

judit60 írta...

Nagyon szép lett a kenyered!Én is most készülök sütni.

Éva írta...

Mrita: Köszi!
trollanyu: Köszi! Azt még nem próbáltam de legközelebb majd!/Csak simán pengével ?/
judit60: Köszi! Jó sütögetést!

Okki írta...

Nagyon szép lett a kenyered! :)
Az enyém is most sül...

Éva írta...

Okki: Köszi! Megalakítjuk a kenyérsütők körét !

Éva írta...

Helyesbítek . Kenyérsütők baráti körét!

Panna írta...

Az fix, hogy a házi 100* finomabb :D Mondjuk én mostanában inkább csak hungarocellt eszek (így hívom a puffasztott rizst), így bűnözhetek más téren ;)

Éva írta...

Panna:Az biztos hogy jobb! De aki fogyózik az csak nézze a kenyeret!:-))