2012. augusztus 8., szerda

Szilvás rétes /FESZ blogjátékra/

Mrs.Same FESZ.blogjátékára  szeretném  ezt a süteményemet elküldeni. Nagyon sajnálom hogy  a játék megszakad ! Az  indulástól  küldtem a receptjeimet ez a harmadik szezonálisan kellett  sütni-főzni! Éppen egyik alkalommal meg is jegyeztem hogy azért is jó ez a játék mert olyanokat is sütök-főzők  kipróbálok amit  nem biztos hogy egyébként elkészítettem volna, pedig nagyon finom! Eddig pld. szilvát sem tettem  rétesbe  pedig mennyire finom!
 Hozzávalók:  Bolti fagyasztott leveles tészta/ ami itthon volt/, zsemlemorzsa,1/2 kg. szilva, 3 ek. cukor, kevés rum, vagy rumaroma, 1/2 dl víz. Szóráshoz fahéjas porcukor.
🌷
Elkészítése: Először a szilvát kimagoztam feldaraboltam majd edénybe tettem a vizet cukrot és a rumaromát ráöntöttem és kevés ideig főztem, hogy a szilva kicsit megpuhuljon majd hagytam kihűlni. A tésztát kiengedés után vékonyra kinyújtottam. megszórtam zsemlemorzsával és a szilvatölteléket rákanalaztam/biztonság kedvéért szűrőkanálba lecsöpögtettem a szilva levét ,de legközelebb kis étkezési keményítőt fogok hozzá keverni/, ezután felgöngyöltem a tésztát. Tepsibe  tettem sütőpapírt  erre tettem a tésztát amit  olajjal megkentem és előmelegített  forró sütőben   20 ' sütöttem.  Tetejére fahéjas porcukrot szórtam.  
                        Jó étvágyat kívánok !                                         

7 megjegyzés:

aranyos fodorka írta...

Az én 2.számú kedvenc rétesem a (cukor nélkül befőzött) szilvalekváros + diós rétes ! (Az első számú a sós túrós)
Mifelénk se volt divat ez a fajta rétes, és Drávasztárán ismerkedtem meg vele.

Roza írta...

Guszta ez a rétes nagyon:) Ha lesz szilvalekvárom, ki fogom próbálni:)

Éva írta...

aranyos fodorka:Örülök hogy ismered és még a kedvenced is!
Roza: Köszi! Szilvából készítettem próbáld ki nagyon finom!

Kati írta...

Olyan jól néz ki azzal a finom kifolyós szilváva:) Kár, hogydiétán vagyok:)

Unknown írta...

Nagyon finom lehet! Imádom a rétest de szilvával nem készítettem még :)

trollanyu írta...

Nagyon jól néz ki:) Mennyi mindennel lehet tölteni a rétest, szinte mindennel:)

Éva írta...

Kati: Köszi! Magad választottad a diétát?
Vikvi: Finom volt, most ettem én is először szilvával!
trollanyu: Köszi! Most már ezek után szilvával is fogom!