2012. október 17., szerda

Pizzás csiga

   Hozzávalók:tésztához: 25 dkg. liszt, 1,5 dl tej, 1 tojás sárgája, 2 dkg. olvasztott margarin, 1 tk.cukor, 1 dkg. élesztő, só pizzakrémhez: már szerepel blogomban , de azért leírom: kisebb vöröshagyma, 1 cikk fokhagyma, vagy egy kis doboz paradicsompüré, vagy mint most csináltam kb. 1 dl paradicsomlé, pici só, 1 mk.őröltbors, 1/2 mk. oreganó,olaj. tölteléknek : 15 dkg. reszelt sajt/ebből jut a tetejére is/, lehet 2-3 db akármilyen fölvágott csíkokra felvágva. Tepsi kenéséhez zsír, a tészta oldalának bekenéséhez olaj.
Elkészítése: Először elkészítettem a pizzakrémet : olajat felforrósítottam  amibe tettem az apróra felvágott vöröshagymát és az áttört fokhagymát . Kicsit dinszteltem majd felöntöttem a paradicsomlével sóztam borsoztam oregánót tettem hozzá és kicsit főztem ezzel sűrűsödik . Az élesztőt  megfutattam kevés langyos tejben majd a liszthez adtam a többi hozzávalóval együtt. Jól bedagasztottam hagytam hogy duplájára megkeljen. Ezután lisztes deszkára borítottam ahol  kinyújtottam ujjnyi vastagra megkentem a pizzakrémmel  volt itthon pár karika fölvágott azt csíkokra vágtam rápakoltam és sajttal jól megszórtam  és felgöngyöltem a tésztát. Másfél cm nagyságu darabokra vágtam és zsírral megkent tepsibe pakoltam ahol még a tetejére tettem sajtot és körben a tésztát olajjal  megkentem. Kevés ideig kg.10' még így is kelesztettem. Ezután előmelegített sütőbe pakoltam ahol 200 fokon 20' sütöttem. Nagyon finom és laktató!
Ui: ebből a mennyiségből 12 db lett !                                                                          

10 megjegyzés:

Anikó írta...

De régen csináltam, hétvégén megsütöm majd! Köszi az ötletet!:-)

Katalin írta...

Ebből most nagyon ennék :))

teller-cake írta...

Szuper az ötlet, jól jönne most vacsorára...:)

HajniZoli írta...

Hmm, de fincsi! Pizzás rudat szoktam, de így is szuper! Szeretjük:-)

Kati írta...

Még sosemmkészítettem, pedig sokszor elterveztem:) Finomak lehetnek így csiga formában is:)

hankka írta...

Nagyon finomak, nálunk a gyerekek különösen szeretik így a pizzát! :) Guszták! :)

Eri ka írta...

Imádjuk!! Én is elég gyakran sütök ilyet. De ha nincs kedvem "csigákat"gyártani, akkor csak egyszerűen kinyújtom a tésztát tepsi méretűre és a tetejét pakolom meg a kívánt töltelékkel. :)

Éva írta...

Anikó: Jó hogy emlékeztettelek akkor?
Katalin: Rendelést vettem!
teller-cake: Azt elhiszem!:-))
HajniZoli: Bármilyen formában szeretjük mi is!
Kati: Miért nem próbálod ki, nagyon finom!
hankka: Elhiszem a gyerekek a nem megszokott formát talán mégjobban elfogadják! Köszi!
Eri ka: Úgy is szoktam én is. Olyankor mikor csak keveset szeretnék akkor szoktam így, bár így is megmaradt. Landolt a mélyhűtőbe és majd elfogy a hétvégén!

Gabriella írta...

Annyi helyen láttam már ezt a pizzás csigát, de én még soha nem sütöttem, pedig van egy receptem. Ideje lenne megsütnöm egyszer... Most nagyon éhes lettem a látványától. :))

Éva írta...

Gabriella: Akkor gyorsan próbáld ki!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...