2013. február 10., vasárnap

Sörkifli

                                                                                   
Hozzávalók:  25 dkg. liszt, 1 dkg élesztő, 1 tk. só, 1 egész tojás és egy másik tojás felvert  fele, 1 tk. cukor, 1,5 dl langyos tej, 3 dkg. margarin.Tészta szórásához köménymag.
🌷
Elkészítése: 1/2 dl. langyos tejbe tettem a cukrot és az elmorzsolt élesztőt hagytam kelni.A lisztbe tettem a tojást sót és a megkelt élesztőt valamint a tejet. Összedolgoztam a tésztát majd ketté osztottam és egyenként  átgyúrtam és kinyújtottam kerek formára. Megolvasztottam a margarint és azzal kentem meg majd 8 cikkre vágtam és egyenként felgöngyöltem kiflit formáltam belőle.A tészta másik felével szintén így csináltam majd tepsibe pakoltam  vízzel megkentem és megszórtam köménymaggal. 2 órára langyos helyre tettem. Ezután előmelegítettem a sütőt és forró sütőben 15' sütöttem.
Jó étvágyat!
Ui: Az utóbbi időben használom azt a technikát már nem tudom hogy hol olvastam hogy a keleszteni szánt tésztát a  sütőbe teszem be és rácsukom az ajtót. A sütő nincs bekapcsolva de talán a zárt tér  jót tesz a tésztának! Ebből a mennyiségből 16 db lett , távolabb tegyétek egymástól a kifliket mert úgy jártok mint én , egy kicsit összenőttek a végére!:-))

14 megjegyzés:

Seffer Lilla írta...

Nagyon guszta. Én régóta a sütőben kelesztek, 50 fokra beállítva, így nagyon szépre és hamar megkel.

Marti M írta...

Van aki mikróba teszi.

Édeskonyha írta...

Nagyon szeretem a sörkiflit. Ez is finom puhának néz ki.

Hankka írta...

Nagyon guszták lettek, olyan finomságosnak látszanak! :) Erről a kelesztési technikáról még én sem hallottam, de megjegyzem! :)

Roza írta...

Tuti, hogy finomak lettek a kiflik:)
Én meg a melegített fedőre esküszöm kelesztésnél:)) Az edényt meg meleg vízzel félig töltött másik edényre teszem:)

Névtelen írta...

Úgy gondolom ilyet én is fogok sütni,köszönöm a receptet.nem sör hanem egy csésze tea mellé;-)))))))

Timi írta...

Én is tea mellé szeretném elkészíteni...:o) Annyira jól néznek ki!!! Kár, hogy nem lehet belenyúlni a monitorba....bár gondolom ha lehetne, már rég üres lenne a tál :o)))
Köszönöm a receptet!

Kati írta...

De szépek:)

Gerdi írta...

Sebaj, hogy összenőttek, jöhetnek:-) Én Mártinál olvastam a sütős kelesztést, de még nem vetettem be.

Gizi írta...

Nagyon szépek lettek a kiflijeid. Az anyu szokott ilyent sütni. Nekem eddig kimaradt, de most kölcsönveszem ezt a remek receptet és sütök egy adagot. Én is a sütőben, vagy a mikróban kelesztem meg a tésztát.

HajniZoli írta...

Foszlós, puha kiflik, átjön a fotóról.
Én mindig a mikróba teszem a keleszteni valót. Egy kissé előre bemelegítem, majd be a tésztát, rácsukom az ajtót. Valahol olvastam régen, azóta így csinálom és nagyon bejött.

teller-cake írta...

Nagyon csinosak a kiflik!
Én is a sütőben kelesztek, rácsukva az ajtót, de előtte egy pár percig járatom 50fokon. :)

Éva írta...

Csilla Andi: Köszi! Látod én most jöttem erre rá!:-)
Marti Martinelli: Lehet hogy az is jó?
Édeskonyha: Igen nagyon finom puha volt!
hankka: Köszi!
Roza:Köszi! Az is biztos nagyon jó!
Emőke: Örülök hogy kipróbálod! Egészségetekre a finom teával biztos nagyon jó lesz! Teával ittam én is 2-3 db vacsorára elég is volt.
Timi: Köszi! Nyugodtan próbáld meg, megengedem !:-))
Kati: Köszi!
Gerdi: Engem sem zavart hogy kettő jött egyszerre!:-)
Gizi: Köszi! Nagyon finom próbáld ki, egészségetekre!
HajniZoli: Nagyon jó ötlet ez is majd kipróbálom!
teller-cake: Köszi! Most én csak bezártam rá az ajtót de legközelebb lehet hogy én is kicsit bemelegítem.

Marti M írta...

Éva, az még jobb, mert a mikró jobban zár. Tedd egy mély tálba, takard le fóliával, vagy tedd egy nejlonzacsiba és be a mikróba.