2014. október 10., péntek

Fekete-fehér keksz Blogkóstoló 19.fordulójára!

Ennek a fordulónak háziasszonyi teendőit Gabi látja el  akinek köszönöm hogy az én figyelmetlenségem  ellenére is sorsolt nekem utólag blogot . Így Lujza  konyhájában nézelődhettem akinél ezt a kekszet találtam!
                                                                              

Hozzávalók:
  • 150 g vaj
  • 200 g liszt
  • 120 g porcukor
  •   20 g kakaópor
  • pici só
  •   +  1 evőkanál kókuszreszeléket tettem még hozzá ami a receptben nem szerepelt
Elkészítése: A vajat lisztet és a porcukrot összegyúrtam majd kétfelé vettem a tésztát  egyik felébe  1 ek kókuszreszeléket és pici vaníliacukrot gyúrtam , a másik részébe pedig 1,5 ek kakaóport.  A kétféle tésztát külön-külön jól összegyúrtam majd fóliába tettem és hűtőbe pihentettem 1/2 órát. Ezután  mindkét  tészta darabot három felé vágtam ,  egy fehéret és egy barna részt egyenként kinyújtottam majd egymásra  tettem és feltekertem . A maradék tésztadarabokat vékony rudakra  kisodortam majd egymás mellé  és egymásra raktam. ( A sárga mellé barna , rá pedig  a sárgára barna a barnára  sárga.) Kicsit összenyomkodtam szögletesre. Mindkét tésztát fóliába tettem  és hűtőbe pihentettem 1/2 órát. Mikor kivettem 1/2 cm vastagra daraboltam mindkét rudat és sütőpapírral bélelt tepsibe tettem lehet egymáshoz közel is rakni mert nem nőnek meg. Előmelegített sütőben 180 fokon  12' sütöttem. Nagyon finom mutatós keksz!
     

3 megjegyzés:

Emőke írta...

Már a "sütik Évitől" mappámban figyel a recept!Köszönöm szépen,szeretem az érthető leírásaidat és hogy ilyen szépeket/finomakat sütsz♥

Okki írta...

Milyen szép mutatósak ezek a kekszek. Finomat választottál. :)

Éva írta...

Emőke örülök hogy elnyerte tetszésedet, nagyon finom!
Okki köszi!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...