2016. október 27., csütörtök

Csokoládés mézes puszedli

Halloween  inkább fiatalok körében divatos , én  eddig nem nagyon készítettem erre az alkalomra külön. Az unokáink viszont már ismerik iskolából de már óvodában  is  beszédtéma. Hétvégén jönnek  ezért most pár db sütit ennek az ünnepnek  jegyében díszítettem :)
                                                                                 
Hozzávalók: /25 db-hoz / tészta: 25 dkg finomliszt, 1 mk. szódabikarbóna, 12,5 dkg porcukor, 2,5 dkg margarin, 1,5 evőkanál méz, 1 egész tojás + 1 egésznek a fele . 10 dkg étcsokoládé, 4 dkg fehér csokoládé.  
🍂

Elkészítése: Tészta hozzávalóiból tésztát gyúrtam amit 20' pihentettem. Ezután lisztes deszkára tettem ahol kinyújtottam 1/2 cm vastagra majd 5 cm átmérőjű szaggatóval kiszúrtam. Sütőpapírral bélelt tepsibe pakoltam egymástól kicsit távolabb és előmelegített sütőben 180 fokon 10' sütöttem. Hagytam tepsiben kicsit hűlni majd tálcára pakoltam.  Gőz fölött megolvasztottam a csokoládét 1,5 evőkanál olajjal és ebbe mártottam bele a kihűlt tésztákat amit sütőpapírra pakoltam szikkadni. Ezután a fehér csokoládét is megolvasztottam gőz fölött pici olajjal és dekoráltam a puszedlit.  Nem mindegyik  lett így dekorálva  a többi sütire cseppentettem a fehér csokiból és ezeket az ostya figurákat pakoltam rá. Remélem tetszik és ízlik majd a kis "csipet csapatomnak"? Nagyon jó fajta ez a puszedli recept érdemes kipróbálni!
Megkínálhatlak?



7 megjegyzés:

Katalin írta...

Ez biztos nagyon ízleni fog a fiuknak, no meg a felnőtteknek is :-)

Timi írta...

Egy újabb csábítás :o))) Pont ma sütöttem meg a csokis kekszedet.... de ezt is ki fogom próbálni!!!

Éva írta...

Katalin remélem kapós lesz?
Timi örülök hogy ez is tetszik. Hamar elkészül egészségetekre! Remélem a csokis keksz is ízlett váljon egészségetekre!

teller-cake írta...

Nagyon jók, igazi SzuperNagyi vagy! :-))

Kati írta...

Ügyes nagyi vagy :) Pusyillak .)

Névtelen írta...

Ó a finom puha puszedli, még soha nem készítettem, pedig nagy kedvenc.Nagy ötlet a Halloween dekoráció de enélkül is nagyonfinom♥Köszönöm szépen a receptet!

Éva írta...

teller-cake köszi!
Kati köszi!
Emőke egyszerű és nagyon finom próbáld ki egyszer! Egészségetekre!