2020. szeptember 9., szerda

Fahéjas briós

 Szeretem a kelt tésztákat /férjuram is de  csak frissen hajlandó enni belőle/ezért bármikor készen állok sütni ha éppen ahhoz van kedvem😀Egyik nap kakaóhoz készítettem ezt a brióst:)


Hozzávalók 6 darabhoz: 25 dkg liszt( 18 dkg finomliszt+7 dkg rétesliszt), 1 dkg friss élesztő, 2 evőkanál cukor, 2,5 dkg olvasztott vaj,1 db tojássárgája, csipet só,  1,5 dl langyos tej, tészta kenéséhez: kevés tej, őrölt fahéj + kristálycukor.

🌻

Elkészítése: Kevés langyos tejbe tettem teáskanál cukrot az élesztőt kevés lisztet és hagytam felfutni. Kimért kétféle lisztet a sóval és cukorral összevegyítettem majd közepébe mélyedést csináltam ebbe tettem a tojássárgáját a felfutott élesztővel együtt és bedagasztottam a maradék tejjel és az olvasztott vajjal  letakarva hagytam  40' pihenni.  Ekkor enyhén lisztes gyúrótáblán  kicsit átgyúrtam és hat felé osztottam ezekből a darabokból rudat formáltam majd feltekertem és sütőpapírral bélelt tepsibe raktam. Letakarva addig kelt még a sütőt előmelegítettem 200 C fokra , ezután tejjel átkentem a tésztát és beszórtam cukorral elkevert őrölt fahéjjal sütőbe tettem ahol 20' sütöttem.😋

Jó étvágyat!

3 megjegyzés:

Katalin írta...

Ezt én is szívesen elfogadnám reggelire 😃

Ani írta...

Bármikor jöhetne. Szép is. A fahéjasakat meg nagyon szeretem.

Éva írta...

Katalin örülök hogy így gondolod.
Ani köszi, nekem is kedvencek a fahéjas sütik.