Az évek előrehaladtával többször tapasztaltam magamon hogy megváltozik az ízlésem az ételek tekintetében . Azt is elfogadom amit eddig meg sem kóstoltam sőt még azt meg is szeretem. Eddig a túrógombócot is csak prézlivel ettem, szomszédom egyszer hozott kóstolóba és akkor ettem először ezzel a cukros tejföllel. Most volt fél csomag /12,5 dkg/ túró itthon gondoltam elkészítem a hagyományos zsemlemorzsás változatban de tettem mellé ebből a cukros tejfölből is ami nagyon ízlik .
Hozzávalók: 12,5 dkg túró, 1 db tojás, 4 evőkanál búzadara, kevés cukor, csipet só , kevés olaj, zsemlemorzsa,
🌻
Elkészítése: Túrót villával összetörtem és a többi hozzávalóval jól elkevertem. Letakartam és kb. 3 órát pihentettem. Közben megpirítottam az olajon a zsemlemorzsát. Vizet forraltam amibe kevés sót tettem, vízbe mártott kanállal vettem a túrókeverékből enyhén vizes kézzel megformáltam a gombócot és a forrásban lévő vízbe tettem. Addig főztem még a víz felszínére jött fel a gombóc szűrőkanállal kivettem és a prézlibe tettem. 2-3 evőkanál tejfölt meglangyosítottam 1 mokkáskanál cukrot kevertem bele és tálalásnál ebből tettem a gombócok mellé. ( Ebből a kis mennyiségből 13 db gombóc lett, igaz nem nagyok de én így szeretem) Ez egy leves után ebédre, de akár desszertnek is megfelelhet.
Jó étvágyat kívánok !
2 megjegyzés:
Nagyon szépek lettek a túrógombócaid, finomak is lehettek! Én is hasonlóképpen szoktam csinálni. Mi mindig tejföllel, és porcukorral meghintve szoktuk enni.
No, én cukros tejföl nélkül el se tudom képzelni a túrógombócot. De régen készítettem.... Olyan jó, hogy nálad találok néha ötleteket, és akkor egy ebéd-kérdés meg van oldva...
Megjegyzés küldése