2011. december 12., hétfő

Karácsonyi készülődésem!

Maria kérdezte az elmúlt napokban  hogy " Ki mit tervez  hogy készülődik 2011.év  karácsonyára"?
                                                                             
Ami az ünnepi hangulatot  illeti, azt már talán november közepétől  érzem! Minden gondolatom  azon járt, hogy mit és hogy fogok csinálni? Ez persze nem azt jelenti hogy  közben ez a tervem nem változhat?  A lakás takarítását már azért lassacskán novemberben  elkezdtem  ami látványos az ablak tisztítás volt, a többi csak apróságok ami ilyenkor adódik pakolás, rendezgetés szekrényekben.  A heti  rendszeres nagytakarításon , mosáson kívül egyéb addig  nem lesz .November utolsó hetében már feldíszítettem a lakást. Attól még  jobban rám tőrt az ünnepi hangulat. Ablakokra  tettem   matricát  ,  pár apró  díszt  a   polcokra ,  néhány cserepes virág mellé szúrtam be  díszt . A nagyszobába asztali díszt tettem  Az ajándékok  eltervezése és annak megvásárlása részben folyamatban van, de remélem  ezen a  héten azt is befejezem. Az ételek-sütemények  megtervezése   folyamatosan változik, ahogy a család kitalálja úgy lesz kivitelezve. Általában töltött káposztát szoktam csinálni 24-re.  Lehet hogy most is ezt fogom megfőzni annyi változtatással, hogy a gyerekek lehet hogy csak 25-én jönnek. Szeretnék még fasírtot készíteni krumplisalátával.  Az ünnep  egyik napján a nagyobbik   lányomékhoz megyünk,   azon  a napon a lányom  lesz a konyhatündér! A karácsonyi sütemények jó részét már  az elmúlt napokban próbasütésként megcsináltam így most a hétvégén  itthon voltak a gyerekek ettek és vittek belőle. Ezeket a sütiket már nem fogom sütni  az ünnepekre.  Amit szeretnék még megsütni az  zserbó és mákos bejgli.  A kisebbik lányom kérésére mivel szülinapja van közvetlen az ünnepek után reszelt túróst  szeretnék még sütni . Az édesség mellé valami sósat is szoktam  , hogy melyiket még nem döntöttem el. A karácsonyi ünnepek a mi családunkban eléggé   hatványozódnak, mivel  férjemnek  is és nekem is  karácsonykor van a névnapunk,  lányom születésnapja  is erre az időszakra esik. Annyira túlzásba nem szoktam vinni az ennivaló felhalmozását, mert úgy gondolom inkább bekészítek  félkészen a mélyhűtőbe olyan alapanyagot ami esetleg ha már elfogyott  amit megfőztem, akkor  lehet  pótolni valami mással./ ez lehet akár rántott hús, vagy valami más /
Nem sok idő van már  karácsonyig!  Tudom  nem erről szól teljes mértékben  a karácsony, de  azért jó ha előre eltervezzük, vagy legalábbis vannak ötleteink  amit aztán vagy megvalósítunk vagy megváltoztatjuk !:-))

                                                                 

10 megjegyzés:

Roza írta...

Jó volt olvasni a soraidat. Egészen fellelkesültem:) És végre visszakerült a blogod a kedvenceim közé. Most értem el a "T" betűhöz.
ezentúl ismét rendszeresen meglátogatlak és köszönöm, hogy Te eddig is benéztél hozzám, amíg én el voltam havazva:))
Kellemes, örömteli adventi készülődést kívánok!

María írta...

Kedves Éva! Ilyen tapasztalt háziasszonytól, mint Te, sokat tanulhatunk, köszönöm, hogy megosztottad velünk karácsonyi készülődős ötleteidet, elgondolásaidat :)!!

Gabriella írta...

Tetszik ez a bejegyzésed, köszönöm, hogy megosztottad velünk > látom, hogy mennyire fontos Neked és családodnak ez az ünnep. Jó volt olvasni soraidat, mert Én is ugyanilyen tervezgetős vagyok, imádom ezt az ünnepet > díszítem, dekorálom az egész házat. A terveim Nekem is megvannak már az ünnepre (akár ételek/sütemények formájában, akár családi/rokoni jövés-menés formájában), ami persze változik nálunk is folyamatosan.
Én is várom már az ünnepet november vége óta, és nálunk is nagy "kalamajkával" jár ez az időszak, mert először az Én szülinapom van novemberben, aztán decemberben a névnapom, pár napra rá a kisfiam szülinapja, Karácsonykor pedig Apukám és Bátyám névnapja (közben persze unokatesók, nagybácsik, nagynénik névnapja/szülinapja > emiatt egy nagy jövés-menés az egész december és az ünnep napjai is, de Én így szeretem!). :-)

Éva írta...

Roza: Köszi!
Maria: Az ötlet és kérdés a tiéd volt én csak válaszoltam rá!
Gabriella: Jó volt olvasni soraidat. Emlékeztetett arra az időszakra mikor még a mi családunkban is többen voltunk nagyobb volt a jövés -menés. Erről is szerettem volna írni, de aztán úgy gondoltam hogy ez szomorúbb téma! Most itt vannak a gyerekeink a kis unokám és így együtt várjuk a karácsonyt !!

Márti írta...

Nagyon ügyesen tervezgettél és beosztottad az idődet! sajnos, nekem nem elég a 24 óra, de azért tervezgetek és nagyon lassan mindennel elkészülök, remélem időben.

Éva írta...

Márti: Azért más annak beosztani a napi 24 órát aki még dolgozik kis gyereke van ! Mostani koromra lettem csak ennyire időbeosztó!

Kati írta...

Te nagyon ügyes vagy, hogy már ennyire elkészültél, én még csak ma pucoltam ablakokat, mostam függönyöket, a dekorálással sem állok még sehol, még csak most szedtem elő a karácsonyi asztalterítőimet. Sütni csak nagyhéten szoktam, esetleg az aprósütiket sütöm meg hamarabb:)

Éva írta...

Kati: Dolgozó nő vagy, ez természetes hogy másképpen osztod be a napjaidat. Biztosan elkészűlsz így is időben !A karácsonyra szánt sütiket én is csak majd a jövő héten sütöm!

Panna írta...

Ablak pucolással, függöny mosással és a nagy takarítással már múlt héten végeztem én is. Mit ne mondjak elég kimerítő volt, de most olyan jó tudni, hogy tiszta lakással és csak apró takarítgatásokkal kell várni az ünnepeket és csak azon kell már morfondírozni, hogy miket süssek addig :) Ez az adventi időszak, amúgy is a készülődésről szól :D

Éva írta...

Panna: Ez így van úgy elszalad ez a kis idő még addig. Szép lassan majd kialakul hogy mit főzzünk- süssünk!