2014. október 16., csütörtök

Gyorsan elkészíthető kenyér

Egészen véletlenül gondoltam tegnap délután arra hogy Terike  kenyerét ma  kipróbálom ezért elő is készültem a kovásszal ! Ma viszont hallom hogy a Kenyér világnapja van !
                                                                          
Hozzávalók:(kevesebb mennyiségből és teljes kiőrlésű lisztet is tettem hozzá) kovász: előző nap készült: 1,5 dl víz, 12,5 dkg. liszt 2 dkg. élesztő összekeverve másnapig pihent. kenyérhez: 30 dkg. finomliszt, 10 dkg. teljes kiőrlésű liszt, 1,5 tk só, 1,8 dl víz .
🌻
Elkészítése: Tálba öntöttem a kovászt és rászitáltam a kétféle lisztet hozzátettem a sót és a langyos vízzel jól bedagasztottam. Jénai edényt sütőpapírral kibéleltem és ebbe tettem bele a tésztát letakarva hagytam duplájára kelni ez kb.1 óra.. Ezután a kenyér tetejét  bevágtam és  vízzel lekentem.  Előmelegített sütőben 230 fokon 55' sütöttem. A sütő aljába edénybe vizet tettem  a kenyér alatti részre. Mikor elkészült akkor is vízzel lespricceltem  edényből kivettem és hagytam rácson kihűlni.
Már felvágtam  arra gondoltam megmutatom milyen lett a belseje ? Nagyon  finom lett!
                                                                                

                                              Jó étvágyat kívánok !

4 megjegyzés:

Roza írta...

Ámen, Évikém!
Nagyon szép lett a kenyered.
Elvinném a receptet. Köszönöm!!

Éva írta...

Roza örülök ha tetszik, és majd meglátod mennyire finom! Egészségetekre!

Csigabige írta...

Nagyon szép lett a kenyered! :)

Éva írta...

Csigabige köszönöm!