2014. november 2., vasárnap

Nagyi és az unokák

Az elmúlt hosszú hétvégén jöttek hozzánk a kisebbik lányomék  és azon a  hétvégén elvittek magukkal  hozzájuk. Így  unokázhattam kedvemre még náluk is. A nagyobbik unokám szinte minden játékát hordta oda elém hogy "nézzed csak nagyi" nem győztem  csodálni . Nagyon ügyesen épít legókból arról már nem is beszélve hogy a számítógéphez és a telefonokhoz is jobban ért mint mondjuk a nagyi:-)) A kis tesó aki 1 éves múlt  nagyon tündér és ügyesen tud fiókból ki-be pakolni :-)) Műsort adtak a kicsi táncolt  azt látni kellett volna a járókába kapaszkodva / természetesen már a külső részét fogva  a járókának/ rugózott /mondtuk is hogy rúdtáncos/ a nagyobbik unokám pedig egy tollasütővel gitározott.  Annyira meghatott mikor első este mentem a szobába aludni az unokám jött velem és megkérdezte:"Nagyi biztos hogy kényelmes lesz neked ez az ágy?"  Jó volt velük lenni  kicsit kikapcsolódni (közben lányommal is kicsit főztünk receptet cseréltünk). Nagyobbik lányomék jöttek értem a legkisebb kis unokámmal. Fél napot együtt volt a kis csapat , ilyenkor  van az hogy nem tudom melyik gyereket vegyem fel  figyeljek rá  a szeretet megosztható de ők még ezt nem úgy élik meg. Nagyobbik lányomék mikor hazahoztak még egy napot maradtak így a legkisebbik unokámmal is tudtam kicsit játszani  mert bár  csak 9 hónapos a kis manóm  de már igencsak lehet vele is jókat mókázni!
.-Sajnálom hogy fotókat nem tudok mutatni, bár telefonnal készítettem  de ugye nagyi nem egy tájékozott a technika terén így sikeresen le is töröltem/bár gépre nem is tudtam volna feltölteni/ ! Legközelebb ha itt lesznek akkor fogok a kis "rokkant" fényképezőgépemmel végre fotókat készíteni és megmutatom a "Manóimat" !
                                                                             

                                                                               *
Kicsit más téma:  Bővebben írtam már a szemem problémájáról. Még nincs vége október elsején voltam kontrollon  ahol azt mondták hogy szép és jó de azért kaptam a szememre lézer kezelést. Két hét múlva bevérzett a szemem  az itteni szemészeti szakrendelőbe mentem: általában minden doki örül hogy milyen jól sikerült a műtétem de mivel  nagy műtét volt érzékeny  a szemem így biztos a szennyezett levegőtől gyulladt be(mondta a dokinéni) kaptam még egy szemcseppet és  kenőcsöt. Mostani állapotom: szépen letisztult a szemem már csak kétféle szemcseppet használok és ha minden igaz és semmi nem jön közbe  november 6-án megyek szemüveget íratni  és akkor csupán csak 2-3 hét és hurrá végre olyan szemüvegen nézhetek amin tisztán élesen  látok is!!
                                                                                  


4 megjegyzés:

Tiffanylda írta...

Élveztem a beszámolódat az unokákról. Nagyon jó lehetett közöttük, velük és bizony nem egyszerű dolog mindegyikkel foglalkozni, te egyformán szereted valamennyit,de lehet, hogy olykor mégis féltékenyek egymásra... Nálunk szerencsére nincs ilyen, már nagyok! Ezek a legszebb időszakok, amikor több korosztályból is van!:)
Jó egészséget kívánok a srácokhoz és siess végleg meggyógyulni, hogy élesebben lásd a gyönyörűségeidet!;)
A blogodból nem gondolnám, hogy nem értesz a technikához!:D Hasonló cipőben járok én is...

Emőke írta...

Ilyen egy "igazi" nagymama:rajong az unokáiért és mert ő rajong,ők érzik a hatalmas szeretetet=ők is rajonganak érted♥
Nagyon örülök,hogy gyógyulgatsz és végre megkapod az új szemüveged!Már csak 3-at kell aludni;-)
Ölellek!

Éva írta...

Tiffanylda köszönöm! Remélem tudok bennük még gyönyörködni mikor már olyan idősek lesznek mint a Te aranyos unokáid !
Emőke aranyos vagy köszönöm!

Bridge írta...

Remélem, hogy szépen gyógyul a szemed. Jó volt a beszámolót olvasni.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...