2016. január 2., szombat

Félbarna magvas cipó

Már eddig is sütöttem különböző kenyereket, de mostanában kísérletezem az egészségesebb változattal is. Ezt a kenyeret 3 fajta lisztből  készítettem ennek most egy oka volt,  finom lisztem volt itthon kellő mennyiségben de BL.80 és teljes kiőrlésű viszont csak kevés. Napokban felfedezett  sütési technikát  pedig szerettem volna kipróbálni amivel  Krisztina süti a kenyerét!
                                                                               
Hozzávalók:
15 dkg finomliszt
10 dkg BL 80
10 dkg teljes kiőrlésű
1,5 dkg élesztő
2 evőkanál vegyes mag
tej+víz keveréke kb.2 dl
1 evőkanál olaj
*
Elkészítése: Tálba öntöttem a kimért  különböző lisztet és a magot összevegyítettem. Kevés langyos folyadékban pici cukorral elmorzsolt élesztővel kanálka liszttel felfutott az élesztő amit a liszthez öntöttem  sót tettem hozzá és a többi folyadékkal bedagasztottam a tésztát  az olajat csupán a dagasztás végén tettem hozzá természetesen ezt is jól beledolgoztam a tésztába. Kicsit pihentettem a tésztát majd ismét dagasztottam.Ezután egy 20 cm átm.fém tálba sütőpapírt tettem és ebbe tettem bele a megformázott tésztát letakarva kelni. 45' után a tészta tetejét bevágtam majd még 10' pihentettem. Előmelegítettem a sütőt 220 fokra. Sütőzacskó belsejébe vizet spricceltem és ebbe tettem be edénnyel együtt a tésztát a zacskót lezártam és sütőbe tettem. 220 fokon 45 ' sült ekkor kivettem a sütőből zacskót levettem edényből kiemeltem a sütőpapírral együtt és tepsire tettem majd vissza a sütőbe még 15' sülni. Mikor elkészült kivettem a sütőből és vízzel lespricceltem ! Örülök hogy kipróbáltam ezt a módszert mert eddig általában annyira világosak voltak a kenyereim! Nagyon  finom lett ! / Kisült kenyér súlya: 55 dkg /
Jó étvágyat kívánok!


2 megjegyzés:

aranyos fodorka írta...

Ilyen zacskós megoldást még nem próbáltam...de tény, hogy nekem sem igazán szép "pirultak" a kenyereim. Lehet, hogy legközelebb én is kísérletezem ezzel a megoldással.

Éva írta...

aranyos fodorka érdemes kipróbálnod látod tapasztalatból mondom hogy sokkal jobb és szebb lett! Minden kenyerem átsült még eddig de sajnos a külseje általában hóka:)