2016. március 16., szerda

Bajor zsemle

Talán erről az oldalról próbáltam ki eddig a legtöbb receptet. Bármit ha keresek és meglátom "ApróSéf" kínálatát  már tovább nem is keresgélek mert tudom hogy  nem fogok csalódni!
                                                                          
Hozzávalók:(kevesebb mennyiségből és instant élesztő helyett friss élesztőt használtam). 25 dkg liszt, 1,2 dkg friss élesztő, 200 ml meleg víz, 1,5 evőkanál étolaj, 1 kávéskanál só, főzéshez:  0,7 liter víz, 1 teáskanál szódabikarbóna.
                                                                             

Elkészítése:A tésztát szokásos módon bedagasztottam a vizet apránként adtam hozzá így az egészre nem is volt szükség. Duplájára kelesztettem majd enyhén lisztes deszkára borítottam a tésztát és négyfelé vágtam . Egyenként a tészta darabokat zsömle alakra formáztam. Felforraltam a vizet a szódabikarbónával. Tepsibe sütőpapírt tettem . A forrásban lévő vízbe tettem egyesével a tésztát  szűrőkanál segítségével kicsit lenyomtam hogy a tészta tetejét is érje a víz ,csupán 30 másodpercig kell a vízbe lennie majd a kanállal kivettem és a sütőpapírra tettem. Mikor mind a tepsiben volt a tészta tetejét bevágtam késsel és addig hagytam még pihenni amíg a sütőt előmelegítettem 200 fokra. Előmelegített  sütőben  35' sütöttem. Nagyon szép nagyok lettek és 😋!
Jó étvágyat!

3 megjegyzés:

Katalin írta...

Nagyon szépek lettek, kívül-belül :-)

teller-cake írta...

Nagyon szépek!! Elsőre azt hittem, hogy tigris zsemle, mint amit a Tecsóban lehet kapni, megtévesztő. :-))

Éva írta...

Katalin köszi!
teller-cake köszi!