2016. október 5., szerda

Zeller sóban eltéve- téli napokra

Az úgy volt hogy szomszédasszonyom  kérdezte kérek-e zeller zöldjét? Természetesen azt mondtam hogy igen mivel nagyon szeretem az illatát ízét levesben, mártásban, töltött paprikában. Akkor jött a meglepetés mikor egy nagy szatyorral beállított:)
                                                                             
Az egész adagot alaposan többször átmostam, fele mennyiséget 2 db  fagylaltos dobozba gyömöszöltem szárával együtt és tettem a mélyhűtőbe . A másik felét  pedig  papírtörlővel  letakart tálcára pakoltam ahol hagytam kicsit szikkadni majd  több szárat összefogva feldaraboltam   és edénybe pakoltam .  Közben sóval megszórtam többször majd a végén mikor már az összes zellert  fölvágtam összeforgattam  és  száraz befőttes üvegbe nyomkodtam jó szorosan. Régebben már tettem el ezzel a módszerrel, bár akkor olajat is öntöttem a tetejére most ezt kihagytam. .Remélem kibírja majd  felhasználásig , mindenesetre ezt fogom először használni mert azt biztosan  tudom hogy a  fagyasztott bírja az idő múlását !!
* A zeller mellé még 3 db karalábét is kaptam. Azért hogy ne menjenek tönkre feldolgoztam ezeket is :1 darabot megpucoltam feldaraboltam  műanyag dobozba tettem és ment a  mélyhűtőbe,  2 szép nagyot megpucoltam lereszeltem mint a káposztát  besóztam majd kinyomtam a sóból és lepirítottam. Fele mennyiséget  nagyobb vajtartó dobozba tettem mélyhűtőbe másik részét edénybe pakoltam és hűtőben várakozik felhasználásáig  ami egy finom karalábés tészta lesz! ( Hasonló a káposztás tésztához!)
Téli  napokra !

2 megjegyzés:

aranyos fodorka írta...

Szárítani nem szoktad ? Én minden nyáron (csak szárzellert ültetek) felkötök egy nagy csokorra való levelet, megszárítom, így teszem üvegbe, vagy zacskóba és abból használok mindenbe, amibe kell.

Éva írta...

aranyos fodorka inkább fagyasztom, szárítás bérházban elég macerás.Gondolom jobban megtudod csinálni egy kertes házban és biztos hogy szárítva is finom az aromája !

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...