2011. november 3., csütörtök

Piadina/kelesztés nélküli lepénykenyér/

Receptes újságban találtam rá és úgy gondoltam kipróbálom. Az újság ezt írja róla:" kelesztés nélküli lepénykenyér olasz bárok elengedhetetlen kelléke, a világ legjobb szendvics alapanyaga."
Nem túl sok szendvics alapanyag  fajtát ismerek , de hogy ez finom azt most már tudom!

Hozzávalók: (mint általában minden új receptnél , most is csak fél adaggal próbáltam ki , így is  írom le!)
- 30  dkg. liszt,  7,5 dkg sertészsír, 1/2  mokkáskanál szódabikarbóna, csapott teáskanál só, langyos víz.
Elkészítése:  a hozzávalókat jól összegyúrtam , annyi langyos vizet tettem bele , hogy keményebb tészta legyen mint a pizza tésztája.   Pihentettem 30', ezután 6 gombócra osztottam. Egyenként kör alakúra kinyújtottam 1-2 mm. vastagra és felforrósított teflonba tettem sülni /zsiradék nélkül/.  Nagyon hamar sül 1-1,5' mind a két oldalát megsütöttem.
Amit  a hűtőben találtam azt pakoltam most bele. Megkentem zakuszkával a tésztát arra pakoltam fölvágottat és hagymát, paprikát és kevés paradicsomot.  Sajnos sajtom most nem volt itthon. Eltudnám képzelni pld. valami finom apróra vágott husival is kevés csalamádét beletéve!. Szerintem ezt  fogom pizza helyett használni kettőnknek sokkal kiadósabb és nagyon hamar elkészül.Ebből  6 db lett  de nagyon  laktató, különösen ha jól telepakoljuk finomsággal!
                                                                                                    

22 megjegyzés:

judit60 írta...

Ez nagyon tetszik nekem, lehet használni tortilla lap helyett is

Mrita írta...

Hát ezek nagyon finomak lehetnek, megint kéregetek egyet. Kipróbálom én is, főleg, hogy gyorsan kész van.

Nelli írta...

Évi!Ez nagyon fincsi lehetett jó zöldségesen!:-)Kedvemre való!

Cukroskata írta...

Nagyon jól néz ki, én is szoktam hasonlót sütni, csak nem zsírral, hanem olivaolajjal.

Csiperke írta...

Én is szoktam hasonlót csinálni, a főzelékek mellé is ezt esszük. Nagyon finom.

Gerdi írta...

Egy újabb egyszerű finomság! El is indult a fantáziám a tölteléket illetően...

Éva írta...

judit60: Igen , szerintem jó annak is!
Mrita: Gyere adok jut még Neked is!Próbáld ki biztosan fog ízleni!
Nelli:Szerintem is nagyon jó lehet zöldségesen is!
Cukroskata:Köszi! Ebben a receptben zsírral volt most csináltam először.Lehet hogy olajjal is jó, mennyit teszel bele?
Csiperke: Eltudom képzelni hogy finom főzelékkel is !

Bianka írta...

Remek, nagyon finom

Katucikonyha, írta...

Nagyon jól néz ki, főleg így megpakolva finomságokkal!

Panna írta...

Régebben én is sütöttem valami hasonlót, csak abba tettem töpörtyűkrémet :) Ez is biztos finom :))

Vicuska írta...

Sokoldalúan felhasználható, frissen sütve finom lehet!!!

Éva írta...

Bianka: Köszi!
Katucikonyha: Köszi! Lehetne még akár többet is tenni bele!
Panna: Jó íze van!
Vicuska: Nagyon finom volt frissen, de ami megmaradt később mikróban kicsit megmelegítettem és nagyon finom úgy is!

trollanyu írta...

Nagyon klassz kenyérlepény, akár még pizzaként is elkészíthető. Mindenképpen el fogom készíteni, köszi a receptet. Zsír helyett lehet margarint vagy vajat is hasznélni? Mert én nem hasznélok zsírt.

Szilabi írta...

Én is szoktam hasonlót készíteni! Nagyon szeretjük! :)

Éva írta...

trollanyu: Valóban nagyon finom és én is pizzaként fogom használni.Az igazság az hogy most készítettem először a receptben nincs oda írva hogy margarin vagy vaj lehet-e! Cukroskata írta hogy Ő olivaolajjal szokta készíteni, a mennyiséget kb. saccold meg a zsír mennyiségéhez mérten.
Szilabi:Örülök hogy kedvelitek, valóban finom!

Márti írta...

Nagyon tetszik, főleg azért, mert nincs sok macera vele!

Éva írta...

Márti: Ezzel valóban nincs és finom!

Nagymamis írta...

Éva ezt ki kell próbálnom! Nagyon fincsi lehet!

Gizi írta...

Nagyon szuper kis recept, de jó hogy kipróbáltad!! Én is viszem, már régóta szerettem volna valami hasonlót, és egyszerűt.:)

Jámborné Budai Mónika írta...

Ez egy jó recept, ha nem haragszol elviszem.
Ui: ürülök,hogy rád találtam tetszik a blogod!

Jámborné Budai Mónika írta...

Örülök,hogy rád találtam,nagyon jó kis receptjeit vannak.
A lepénykenyérkéket már is elviszem:))

Éva írta...

Jámborné Budai Mónika: Üdvözöllek! Örülök hogy ide találtál és tetszik amit sütök-főzök. Ha kipróbálod biztosan fog ízleni.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...