2012. március 7., szerda

Húsvéti mazsolás kalács, és helyesbítésem!

  Hozzávalók: 50 dkg. liszt 1 tk. só, 5 dkg. cukor, 1 tojás, 5 dkg. szoba hőmérsékletű margarin, 2,5 dl tej, 42 g friss élesztő, 10 dkg. mazsola, + 1 tojássárgája. 
🌸
Elkészítése: A lisztet egy keverőtálba tettem amibe a sót és a cukrot majd a tojást is elkevertem. Apránként tettem hozzá a margarint. A tejet langyosra melegítettem amiben elmorzsoltam az élesztőt és a liszthez adagoltam közben kezdtem összegyúrni, dagasztani. Mikor már jól kidolgoztam  letakartam és hagytam pihenni 40'. Közben szűrőkanálba öntöttem a mazsolát és forró vizet engedtem rá, ezután papírtörlőre borítottam  és  a nedvességet leitattam róla. A megkelt tésztát lisztes nyújtódeszkára borítottam és átgyúrtam  közben apránként a mazsolát is beledolgoztam.Kicsit hosszúkás formára alakítottam és egy kis méretű/ 30x13 cm széles 9 cm magas ,szerintem legközelebb őzgerincbe teszem/ tepsit margarinnal jól kikentem megliszteztem  ebbe tettem bele, letakartam még 40' pihentettem. Ezután a tojássárgáját kevés vízzel összekevertem és ezzel kentem meg a tésztát. Előmelegített sütőben 200 fokon 40' sütöttem, majd a tepsiből kiborítottam és hagytam kihűlni.
Nagyon finom könnyű kalács, nem túl édes vajjal esetleg lekvárral is lehet enni!
Jó étvágyat kívánok !
Elnézést amiért  a pár nappal ezelőtti süteményem nevét elírtam, utólag jöttem rá nem briós  a süteménynek a neve hanem   búrkifli.                                                                             

16 megjegyzés:

teller-cake írta...

Hmm,te már a húsvétra gyúrsz? Hát igen, pár pillanat és itt van! Ez a kalács nagyon jó ötlet az ünnepekre!

Jámborné Budai Mónika írta...

Tetszik,látszik milyen jó a tésztája.

ui:azt hittem,hogy sokat felejthettem a klasszikus receptekből a briósnál,és hogy másképpen is el lehet készíteni?
A választ megkaptam,hogy nem is az volt.
Minden esetre a búrkifli is nagyon jól nézett ki!

Gabriella írta...

Woooow!!! Ez nagyon-nagyon tetszik! Annyira fincsi lehet, irigyellek, hogy Te most ilyet falatozol otthon... :)
Most jut eszembe! Te már a Húsvétra készülsz? Igaz, olyan gyorsan telnek a hetek, hogy ripp-ropp és már itt is van az ünnep! Tényleg el lehet kezdeni lassan a készülődést... :)

karolka írta...

Felírtam az ezt el kell készíteni listára. Nagyon finom lehet...

Seffer Lilla írta...

Nagyon jól néz ki ez a kalács, igazán jöhetne!

Katalin írta...

Nagyon jól néz ki! Valóban gyorsan telnek a napok, hetek, és nemsokára itt a húsvét. Finom lehet egy ilyen kalács az ünnepekre, lehet vele kínálni a locsolókat :)

Éva írta...

Teller-cake: A lányomtól kaptam a múlt héten egy receptes újságot abban volt, gondoltam kipróbálom! Nagyon finom!
Jámborné Budai Mónika: Nagyon finom a tésztája. Mikor észrevettem hogy elírtam , rögtön Te jutottál az eszembe hogy az előzőnél elbizonytalanítottalak. Nem tudom hogy írtam el a nevét, de megtörtént bocsi!
Gabriella: Az biztos hogy gyorsan telnek a napok, de ezt most csak kipróbáltam és nagyon finom most vacsorára margarinnal kentem meg.
karolka: Próbáld ki nagyon finom.
Lilla: Még van küldhetek egy szeletkét!
Katalin: Köszi! A férjuram meg is jegyezte hogy jó lesz a sonkához!

Névtelen írta...

Nagyon finom lehet!

trollanyu írta...

De szorgalmas vagy, már húsváti recepteket készítesz:) Nagyon jól néz ki, finom vajjal, mennyei lehet:)

Gerdi írta...

Húsvét? Hol van az még... Dehogyis, már csak egy hónap:-) A kalács amúgy szuper, külön tetszik, hogy nem túl édes.

Nagymamis írta...

Én is mentettem.....nagyon fincsi lehet!

Vicuska írta...

Mmmm, jó sok mazsolával készítetted, már hangolódsz, látom, az ünnepekre :)

marisz57 írta...

Húsvéthoz közeledve én is szoktam úgymond "próbasütést" csinálni, az idén is szándékozom, mihelyt megjavítják a sütőmet.
A te kalácsod nagyon guszta!

Blogkonyha írta...

Már készülődsz a Nyuszira? Nagyon finom kalácska, jó sok mazsola van benne! Érdekes, csak a kalácsban szeretem a mazsolát, másban nem...:o)

Éva írta...

Flóra: Finom !
trollanyu: Most csak kipróbáltam.Margarinnal ettem nagyon finom volt!
Gerdi: Nagyon gyorsan elszalad az az 1 hónap. Igen nekem is azért ízlik mert nagyon édes.
Nagymamis: Remélem ízleni fog nektek is!
Vicuska: Még így is kevesebbet tettem mint ami a receptben volt, igaz csak 2 dkg-val.
marisz57: Gondolom mennyi sütnivalód lesz mire elkészül a sütőd? Köszi!
Illéskrisz konyhája:Ez csak "próbajárat" volt. Én viszont nagyon szeretem bármilyen sütiben vagy még magában is a mazsolát.

Panna írta...

Kellene már nekem is valami hasonló finomság reggelire :)