2012. április 21., szombat

Alföldi krumplistarhonya "Ízőrzők"Pusztamérges

"Ízőrzők" Pusztamérges ahonnan származik a recept! Bográcsban elkészítve  biztosan finomabb lenne, de edényben főzve  is nagyon  ízlett. A  recept mint irányadó szerepelt csak , az arányokat  2 személyre  csökkentettem. Ahogy olvasgatom ezeket a linkeket , érdekes hogy falun  semmit nem főznek kis adagban. Ez mondjuk örvendetes, mert azt jelenti hogy nagy a család !
 Hozzávalók: 4-5 db krumpli , 1 db vöröshagyma, zsír,1 cikk fokhagyma, 10 dkg. kolbász,3 mk. pirospaprika, 1 mk.őrölt bors, só, 1 mk. köménymag, csípős paprika,  10 dkg. tarhonya.
Elkészítése:Zsírt megforrósítottam és a tarhonyát megpirítottam rajta majd félre tettem. Egy másik edényben szintén zsírt forrósítottam amiben a vöröshagymát  amit előzőleg kockára vágtam megdinszteltem  fokhagymát is bele tettem  majd a felkarikázott kolbászt.  Ezután szórtam rá a pirospaprikát , őrölt borsot köménymagot és ráöntöttem  az apróra felkockázott krumplit , megsóztam  és annyi vizet tettem rá ami jól ellepte.Addig főztem még a krumpli kicsit puha lett, majd hozzá tettem a tarhonyát átkavartam  kis ideig így főztem / közben kavartam/ majd lezártam a lángot alatta és lefedtem .Céklát ettünk hozzá!
Jó étvágyat!

13 megjegyzés:

Jámborné Budai Mónika írta...

Nagyon guszta!
Nagyon-nagyon szeretem,de csak akkor ha más készíti.
Vagyok így egy pár étellel,mert mire megfőzök már nem is vagyok éhes:))

Unknown írta...

Hü, de rég ettem ilyet. Nálunk azt hiszem, hogy öhönnek hívják.
Tisztára főzök a jövő héten Én is:)
Köszi a tippet :D

Vicuska írta...

Finom, kaja, nemrég ettünk mi is!

Katalin írta...

Nagyon jól néz ki, már régóta tervezem, hogy én is főzök valami hasonlót :)
Az Ízőrzőkben valóban mindig nagy adagot készítenek, ilyenkor én is le szoktam csökkenteni a mennyiséget.

Ibcsi írta...

De rég csináltam én is!! Jól néz ki!

Emi írta...

Én meg még sosem ettem! De nagyon jól néz ki, szívesen megkóstolnám. Bár elkészjteni a tarhonya miatt, itt, most reménytelen.
Én is faluról származok és tényleg így van, sosem láttam, hogy úgy főznének, hogy kiszámolva az adagokat. Mindig volt maradék, ami azt jelenti, hogy bőség van:))

Viki írta...

Ez nálunk is sláger, szoktam is időnként főzni. Ebbe legalább kevés húsféleség van. (persze ezt csak én díjazom):)) Isteni edényben is, de a bográcsos az igazi, jó kis húsos szalonnával :) Na, már megint diétázom, úgylátom :)

Gizi írta...

Anyukám sokszor főzött ilyet, és nagyon szerettem. Én meg még soha, de jó hogy eszembe hoztad, jövőhéten sorra is veszem. Céklával is finom, de én most éppen fejes salátával látom a szemeim előtt.:)

trollanyu írta...

Nagyon guszta, nálunk is más a neve, de irtó finom és egyszerű:)

Csilla írta...

Finom! :) Az Ízőrzők ugye milyen jó?, nagyon sok, érdekes, finom recept van. Már én is válogattam belőlük. :)

Éva írta...

Jámborné Budai Mónika: Köszi! Nem vagy egyedül ezzel a problémáddal, nekem is sokszor lenne ilyen óhajom!
Juci konyhája(Juci "foltjai"):Annak is lehet nevezni! Egészségetekre!
Vicuska: Egészségetekre!
Katalin: Köszi!Kíváncsiságból jó pár receptet megnéztem, de 1 kg.liszt alatti mennyiséget sehol nem írnak.Nem baj arányosan lehet csökkenteni.
Ibcsi: Köszi!
Emi: Próbáld ki nagyon finom, ja tarhonyád nincs? Nagyszüleim is falun laktak, tudom ott nem mindent a boltból vettek meg. Ahol pedig még a fiatalabb generáció is ott lakik a faluban azoknak is jut az ételből.
Viki: Bográcsos az igazi !Ne nagyon álmodozzál füstőlt, zsíros ételről, pedig milyen jó ugye? Óvatosan azért!
Gizi:Látod milyen vagy? Mert állandóan a medvehagymán jár az eszed!:-)) Salátát én szeretem, de a férjuram annyira nem.Így lett cékla!
trollanyu: Köszi!
Csilla: Köszi! Nagyon szeretem a műsort, néha elcsípem nézem. Ez a linkgyűjtemény nagyon praktikus.

Zsani írta...

Anyukám nagyon szereti!:) Nálunk pásztortarhonyának, vagy krumplis tarhonyának hívják.

Éva írta...

Csupa Csoki: Igen ismerem ezeket az elnevezéseket is ! Ebben a műsorban ahonnan volt a forgatás így nevezték.