2013. november 14., csütörtök

"Rövid" sajtos rolád

Nem olyan régen kaptam ezt a roládhoz használható  eszközt/ eddig fakanálra tekertem a tésztát / gondoltam kipróbálom. Egy gondom adódott hogy egy zacskóba csak 3 db. volt így kiegészítettem egy olyan rúddal amin kevés alufólia volt és egy rúdra két kisebb tésztát tekertem.
                                                                       
Hozzávalók: Bolti fagyasztott  vajastészta, krémhez: 15 dkg. trappista sajt, 1 ek. liszt, 2 db. tojás sárgája,  1 dl tej, 3 dkg. margarin, só. Tészta kenéséhez tojás.
🍂
Elkészítése:  A tésztát  szobahőmérsékleten kiengedtem majd kinyújtottam szögletes formára amit felvert tojással megkentem. Kb. ujjnyi széles csíkokat vágtam belőle majd a fémre feltekertem  úgy hogy a tészta tekerés közben kicsit fedje egymást  tepsibe raktam és   10' pihentettem .  Forró sütőbe  tettem a tésztát és kb. 15' sütöttem . Még melegen lehúztam a rúdról hagytam kihűlni. A krémhez a tejet a liszttel és 10 dkg. reszelt sajtot  felmelegítettem mikor már sűrűsödött levettem a tűzhelyről és hagytam hűlni majd a margarint és sót hozzátéve jól kikevertem.  Töltőzsákba kanalaztam a krémből  egy tányérra szórtam a reszelt sajtból és erre "ültettem" rá  a tésztákat amit megtöltöttem  majd sajtot szórtam a tetejére is.  Nagyon finom volt ! Nekem a mércém az amikor férjuram több darabot megeszik belőle " kóstolásként"  és ebből evett!
Jó étvágyat!

13 megjegyzés:

aranyos fodorka írta...

Csábítónak tűnik és nem is túl bonyolult. Igen szeretem a sajtos dolgokat !:-)
Kérdésem: a krém olyan szilárd lesz, hogy nem folyik ki alul ?

Monika írta...

Hm,de finom lehet!!!!

Éva írta...

aranyos fodorka nagyon finom örülök hogy tetszik és hogy szereted a sajtot. Akkor ez biztos ízlene a sajt nem folyik ki azért teszem a reszelt sajtra a tésztát és úgy töltöm meg hogy amit beletöltök sajtot arra ráragadjon a reszelt sajt.
Mammka nagyon finom, köszi!

HajniZoli írta...

Jó ötlet ez a csavargatás, csak kellene legalább 15 rudacska:-)

Kati írta...

Én is nagyon szeretném:)Szépek:)

trollanyu írta...

Bizony én is megennék legalább párat kóstolásként:) Nekemn 12 darabos készletem van, és még az is kevés:)

Nea írta...

A legfinomabb sajtosok egyike. Tetszik, hogy csak ilyen kis falatkák lettek. Mentem a receptet, az büfé asztalon lesz szilveszterkor.

Gabriella írta...

Sajnos nekem sincs olyanom, amivel tudnék roládot készíteni, emiatt nem is készítettem még, pedig annyira imádom! Adsz egy kis kóstolót? :)

Gabriella írta...

Elfelejtettem írni, hogy a krém receptjét mindenképp mentem, mert régóta keresek egy jó főzött sajtkrémes receptet. Már több recept alapján készítettem ilyen krémet, de eddig egyik sem vált be. a Tied tetszik.

Csigabige írta...

Húh, de jól néz ki! Falnám :) ;)

Éva írta...

HajniZoli legalább annyi kellene!
Kati köszi!
Trollanyu nekem is legalább kellett volna 12 akkor nem daraboltam volna el ilyen kicsikre!
Nea köszi örülök hogy így tetszik!
Gabriella eddig nekem sem volt, megoldottam fakanálra alufóliát tekertem és arra tekertem a tésztát.A sajtkrém nagyon finom!
Csigabige köszi!

Hankka írta...

Ezeket a helyes kis töltött rudakat én is szívesen kóstolgatnám, abszolút megértem a férjedet! :)

Éva írta...

Hankka köszi. Tudod nekem mikor a gyerekek nincsenek itthon férjuram a mérce ezért inkább általában kisebb mennyiségben is szoktam sütni.