2013. december 30., hétfő

Almás és túrós rétes

Tegnap még úgy gondoltam hogy nem sütök én már semmit az idén.Aztán csak meggondoltam  ha keveset is de sütöttem  ami kettőnknek nagyon is megfelel szilveszterre.
                                                                                    
Hozzávalók: bolti fagyasztott leveles tészta 25 dkg. 5 db alma, 2 ek. cukor,  kevés fahéj, 25 dkg. túró, 2 ek. cukor, reszelt citromhéj, 1 tk. vaníliacukor, 1 tojás sárgája, 2 dkg.mazsola,  kevés búzadara,zsemlemorzsa. 1 felvert tojás kenni a tésztát.
🍂
Elkészítése: Szobahőmérsékleten kiengedtem a tésztát. Közben az almát megmostam megpucoltam és lereszeltem a cukorral kicsit pároltam majd a fahéjat is hozzákevertem és hagytam teljesen kihűlni A túrót áttörtem  hozzátettem a reszelt citromhéjat, cukrot,mazsolát, tojássárgáját és a vaníliacukrot majd jól összekevertem. A tésztát ami kinyújtottam  közepére rászórtam búzadarát és erre kanalaztam rá a túrótölteléket majd két oldalról egymásra hajtottam. A másik lapot szintén kinyújtottam  ennek a közepére zsemlemorzsát szórtam és az almatölteléket kanalaztam rá a tésztát szintén ráhajtottam. Mindkét tésztát felvert tojással megkentem és forró sütőben  sütöttem . Mikor kihűlt a tészta akkor vágtam fel és szórtam meg vaníliás porcukorral.
Jó étvágyat!

3 megjegyzés:

teller-cake írta...

Még hogy nem sütni idén már semmit, amikor még hátravan 2 nap? ;-)) Na jó, már csak egy... :) Én csak azért nem sütök rétest, mert anyósom süt helyettem. :)) BUÉK Nektek kedves Éva!

Hankka írta...

Nagyon finom réteseket sütöttél, kár lett volna kihagyni! :) Boldog Új Évet! :)

Éva írta...

teller-cake akkor neked így könnyű:-))Köszönjük viszont kívánok minden jót és szépet erre az évre is!
Hankka valahogy utólag én is úgy gondolom el is fogyott! Köszönjük.Boldog Új Évet kívánok Nektek is!