2014. március 29., szombat

Mini habroló

Valami finom habos édességre vágytam   a felhasználható tészta viszont elég kevéske volt. Így történt hogy csak kis méretűekre készítettem  ebből lett 10 db.
                                                                               
Hozzávalók: bolti leveles tészta, a töltelék tejszínhab.
Elkészítése:  A tésztát mivel fagyasztott volt szobahőmérsékleten hagytam kiengedni majd kinyújtottam. Kb 2 cm széles csíkokat vágtam belőle tojás sárgájával megkentem és/  szerencsére már van nekem is a sütéshez való csövem/ feltekertem úgy hogy a tészta csíkok kicsit fedjék egymást. Sütőpapírral bélelt tepsibe pakoltam  addig pihent még a sütőt előmelegítettem. 200 fokon kb.15' sütöttem. Konyharuhával megfogtam és még meleg volt addig lehúztam a csőről.( Kicsit problémáztam a töltelékkel is, mivel 2 tojásfehérjét 2 ek. cukorral gőz fölött  felvertem és gondoltam kicsit változtatok most  tettem bele 2 ek. kókuszreszeléket de ez nem volt jó ötlet nem sikerült!) Tejszínt felvertem és azzal töltöttem meg , tetejére csokit csurgattam.
Ui: Nagyon sokáig nem volt ilyen formám amivel ezt a süteményt lehet sütni. Azért nem mondtam le a sütéséről. Régi fakanál nyelét alufóliával bevontam és arra tekertem a tésztát. Nekem még jobban tetszett is mert apróbbak voltak. Sajtos rolád  ami blogomban szerepel  ezzel a technikával készült!
Jó étvágyat!


3 megjegyzés:

Névtelen írta...

Kicsit le vagyok nálad maradva,Évi!
Nem nagyon volt mostanában időm,de ezért érdemes volt beugrani Hozzád;-)
Csudafinom ínyencség,köszönöm a receptet eltettem,köszönöm!

Baloghné Kele Judit írta...

Nálunk is gyakran készül, hol nagyobb, hol kisebb méretben - de mért ne sikerül a kókuszos töltelék ?

Éva írta...

Emőke ne izguljál én szeretettel várlak bármikor jöhetsz hozzám! Örülök hogy tetszik, egészségetekre!
Baloghné Kele judit szerintem valami rossz kisugárzásom volt mert elég balkezes voltam aznap.Híg maradt a hab hiába vertem fel!