2014. december 2., kedd

Gesztenyés szaloncukor/házilag Blogkóstoló 20.fordulójára!

Ennek a fordulónak serpenyő virtuóz blog a háziasszonya aki Zsuzsi finomságai blogot sorsolta nekem!
Próbáltam a blogról olyat választani ami a közeledő ünnepekhez  illik és bevallom töredelmesen  a lényeg főleg az volt hogy valami könnyen elkészíthető legyen:-)
                                                                                 


Hozzávalók: /Kicsit változtattam az eredeti recepten/:25 dkg. gesztenyemassza,  2 ek kakaópor, 2 tk. sárgabaracklekvár, 1 ek méz, 1/2 mk. őrölt fahéj.Bevonáshoz: 15 dkg. csokoládé
Elkészítése: Gesztenyemasszát villával összetörtem és a többi hozzávalóval együtt jól összegyúrtam majd szaloncukor formára alakítottam.(Addig még elkészítettem a csokoládé bevonót a szaloncukrot tálcára téve mélyhűtőbe tettem!/ A csokoládét gőz fölött kevés olajjal megolvasztottam és villára téve a szaloncukrot kanál segítségével rácsurgattam a csokit majd sütőpapírral letakart tálcára  pakoltam. Hűtőbe tettem  dermedni majd megszerkesztettem hozzá a megfelelő "ruházatot". Sütőpapír és szalvéta volt a kellék!
Nagyon finom !
Ui: Örülök hogy ezt választottam van még egy sütemény ami felkeltette az érdeklődésemet , később majd elkészítem azt már játékon kívül !

7 megjegyzés:

Mamka írta...

Ó,te drága!!!!! Ez a napi ajándék nekem!!!!! A gesztenyés a férjem kedvence és nagyon örülök,hogy könnyen elkészíthetőt hoztál,bár te mindig azt hozol,ezért is szeretek hozzád jönni!!!

Katalin írta...

Finom lehet ez a változat! Ebből látszik, hogy közeleg a karácsony :-)

María írta...

Finom lehet és tényleg egyszerű az elkészítése. De hogy még ruhát is Te csináltál hozzá - igazán ügyes vagy :)!

Éva írta...

Mamka nagyon örülök hogy tetszik! Köszönöm!
Katalin nagyon finom!
Maria köszönöm!

Gyáfrás Zsuzsi írta...

Örülök, hogy sikerült találnod egy neked tetsző receptet. Nálunk is nagy sikert aratott ez a recept :)
Üdv:
Zsuzsi
Zsuzsi finomságai

Jocsi írta...

Kedves Éva!
Régi olvasód vagyok, több receptet is elkészítettem már, de nem is tudom, kommenteltem -e már, inkább zugolvasó típus vagyok. :)
Most viszont azt szeretném kérdezni, hogy vajon eláll ez a szaloncukor az ünnepekig, ha a napokban elkészítem?
Köszönet a jó receptekért!

Éva írta...

Gyárfás Zsuzsi nagyon szépen köszönöm, igazi finomság!
Jocsi üdvözöllek! Szerintem bátran elkészítheted egyáltalán nincs benne semmi olyan amitől megromlana hamar. Természetesen tedd a hűtőbe még addig. Nálam is egy héttel később "meózta" le a család aprósága!:-)) Sok sikert!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...