2016. augusztus 11., csütörtök

Fűszeres paradicsombefőtt -téli napokra

                                                                           

Hozzávalók:1 kg paradicsom, 1 dl olívaolaj, 1 fej vöröshagyma, 1 fej lila hagyma, 4 gerezd fokhagyma, 2 darab kápia paprika, 1 szál zeller, só, 1 teáskanál őrölt bors, 1 csapott evőkanál szárított bazsalikom, 1 csapott evőkanál szárított oregánó.
Elkészítése:A paradicsomokat forró vízbe mártottam majd héját lehúztam és apróra feldaraboltam. Zöldségeket megtisztítottam kisebb kockákra karikákra vágtam a hagymákat egészen apróra . Olívaolajat edényben felforrósítottam vöröshagymát 5' pirítottam benne majd tettem a lila hagymát  ezt 3' majd a végén tettem a fokhagymát. Hozzáöntöttem a kimagozott felkockázott paprikát, felkarikázott zellert kevés sót és borsot és mivel szeretjük a csípőset így került  bele chili is. Ezután öntöttem bele a paradicsomot és  15' főztem az egészet ./ A recept nem írta, de én közben leturmixoltam/ Lehúztam a tűzhelyről és ekkor kevertem  bele a fűszernövényeket és még forrón az odakészített sterilizált  befőttesüvegekbe szedtem . A lezárt üvegeket fejjel lefelé fordítva hagytam kevés ideig majd visszafordítottam és letakarva konyharuhával  hagytam másnapig kihűlni.  Felhasználható tésztaszószokhoz, krémlevesekhez vagy egyéb  húsokhoz ..

Házilag  - finomat -téli napokra  !

2 megjegyzés:

Évi - Ízek és utazások írta...

Hasonlóra akartam vadászni, és láss csodát, felraktad! :)

Éva írta...

Évi örülök hogy segíthettem és nincs más dolgod ezek után mint az hogy kipróbáld :-)) Jó munkát és egészségedre!