2017. február 5., vasárnap

Palócleves

Boltunkban kapható  olcsó könyvtár kiadásában különböző kis szakácskönyvek / tészták, levesek, mikrós sütik stb/. Annak ellenére hogy sok szakácskönyvem és receptes újságom van ,  nem tudok ellenállni ezeknek a kis füzeteknek. Ez a recept is egy ilyen kis füzetből került kiválasztásra!
                                                                               

Hozzávalók: 20 dkg sertéshús/lapocka, 1 db krumpli, maréknyi  vágott zöldbab, 1 db vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma, olaj, 1 evőkanál liszt, 1,5 dl tejföl, fűszerek: pirospaprika, őrölt bors, tárkony, babérlevél, őrölt kömény.
🐖
Elkészítése: Megmostam apró kockákra vágtam a húst, megpucoltam a krumplit hagymát  amit szintén apróra vágtam. Kevés olajat forrósítottam ebbe tettem a húst fehéredésig forgattam majd hozzáöntöttem a vöröshagymát kicsit dinszteltem  ezután megszórtam pirospaprikával, borssal, őrölt köménnyel,babérlevelet is beletettem ,  sóztam  és felöntöttem  bőven vízzel.Mikor már kezdett puhulni a húst akkor tettem hozzá a krumplit és a babot  valamint a tárkonyt. Mikor már készre főtt az egész akkor kis rántást csináltam ebbe tettem bele az összezúzott fokhagymát felöntöttem vízzel és belekevertem a tejfölt és ezt öntöttem a levesbe felforrt és már készen is volt! Nagyon finom tartalmas leves!😋

Jó étvágyat!

4 megjegyzés:

Katalin írta...

Én is így vagyok vele, ha meglátok valami szépet és olcsót, megveszem, pedig nekem is sok receptem van otthon. Életem végéig sem tudnám végi sütni-főzni belőlük, még azt sem ami tetszik :-)
A levesed fincsi lehetett, én is szoktam néha ilyet főzni :-)

Tiffanylda írta...

Köszönöm, hogy leírtad, pont jókor jött! A vőm többször kért már ilyet, de nem ismertem. Most legalább egy bevált recepthez jutottam általad!:)

Anikó írta...

Az egyik legjobb leves a világon, ezer éve főzöm, én úgy készítem, hogy a húsból főzök egy isteni sűrű szaftos pörköltet egy nagy fazékben, majd külön kisfazékban a krumplit kockázva picit sós vízben puhára főzöm, a zöldbabot is külön fazékban főzöm jó fokhagymásan, borsosan, és/vagy sok petrezselyemmel, vagy sok kaporral, mikor mihez van gusztusom.
Amikor a pörköltben a hús puha, akkor hozzáöntöm a kész krumplit is és a kész zöldbabot is a főzőlevükkel együtt !!! és az egészet összeforralom.
Valami sült kelt tészta jön utána másodiknak :-)

Éva írta...

Katalin szinte ezek a kis fűzetek olcsóbban mint egyes receptes újságok. A recept mennyiség nálam is kitart :-)) Finom volt, köszi!
Tiffanylda egészségére vődnek !
Anikó nálam most került először főzésre de nagyon ízlett. Gondolom hogy a tiéd is hasonló finom lehet a recepted alapján! Köszi!