2018. augusztus 29., szerda

Pizzaszósz/ téli napokra

Van egy könnyen elkészíthető pizzaszósz receptem de  azt eddig még nem készítettem úgy hogy előre gondolva a téli napokra is😊 Most nézegettem  más recepteket és végül elkészítettem saját ízvilágomnak megfelelőt  hogy ebből is legyen készen ha  egy téli napon pizzát szeretnék készíteni :)

Hozzávalók: 1 kg paradicsom, 2 db vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, olívaolaj, fűszerek: őrölt bors, só, cukor,  szárított bazsalikom és oregánó, csípős paprika, nátrium benzoát,(fűszerek mennyisége ízlés szerint )
Elkészítése: Paradicsom  felső részén éles késsel  kereszt bevágást csináltam, egy edénybe felteszek vizet forrni  3-4 darab paradicsomot pár percre beletettem majd kiszedem. Mikor az egésszel elkészültem akkor lehúztam a paradicsom héját  majd feldaraboltam. Vöröshagymát fokhagymát pucolás után feldaraboltam  nem kell apróra mert turmixolva lesz. Olajat forrósítottam ebbe tettem bele a hagymákat dinsztelni majd a paradicsomot is hozzátettem és együtt pároltam. Fűszereket  is rászórtam  elkevertem és hagytam alacsony hőfokon főni.  Levettem a tűzhelyről turmixoltam majd visszatettem és még kb. 15' főztem  rászórtam a tartósítószert átkevertem és  forrón az odakészített üvegekbe szedtem. Lezártam az üvegeket 5' megfordítottam majd vissza és letakarva konyharuhával hagytam hűlni.😋
📎 Ebben az évben az ilyen szószok készítésénél előnyben részesítettem az apróbb kis üvegeimet.
   Úgy gondolom hogy praktikusabb mivel  talán egy felbontás után nincs gond a maradékkal😉
Téli napokra !

4 megjegyzés:

Katalin írta...

Finom lesz majd a pizzán :-)
Nálunk Apukám főzi be, az otthoni saját paradicsomjából, mi már készen kapjuk :-) Ő is kis üvegekbe szokta tenni, ami egy alkalommal el is fogy.

Éva írta...

Katalin kívánom hogy még nagyon sokáig tudjon Apukád segíteni! Úgy gondoltam én is hogy egy alkalomra elfogy a kis üveggel, köszi!

teller-cake írta...

Hű, ez szuper finom lehet!

Éva írta...

teller-cake kóstolás alapján úgy tűnik hogy jó lesz, köszi!