2019. március 8., péntek

Böjti burgonya

Kis adagból készítettem mert gondoltam hogy  férjuram nem csatlakozik😉
Hozzávalók: 2 nagyobb krumpli,  kisebb fej  vöröshagyma, 15 dkg tehéntúró, fűszerek: só, pirospaprika, őrölt bors, őrölt szerecsendió, tejföl, vágott petrezselyem
😊
Elkészítése: Héjával együtt megfőztem enyhén sós vízben a krumplit majd megpucoltam és felkarikáztam. Túrót villával összetörtem  az apróra vágott vöröshagymát hozzátettem sóval pirospaprikával, borssal  és csipet szerecsendióval ízesítettem  1 evőkanál tejfölt is tettem bele és  krémesre kevertem. Jénait margarinnal kikentem a krumpli felét belepakoltam  kevés sót szórtam rá  a túrós keveréket rásimítottam végül a maradék krumplival befedtem  sóztam és kevés tejfölt tettem a tetejére. Előmelegített sütőben 200 C fokon 25' sütöttem. Apróra vágott petrezselyemmel meghintettem😋
Jó étvágyat!

2 megjegyzés:

Katalin írta...

Finom lehetett, tartalmas, de mégis böjti :-)
Én is krumplis ételt tettem fel épp az imént, az is lehet éppen böjti, de egy másik változat is van mellette, amiben husi is van ... :-)

Éva írta...

Katalin köszi finom volt. Láttam a dödöllét amit én is szeretek!