2012. október 29., hétfő

Zsúrkenyér

Ismét kipróbálásra került egy finom kenyérke,  most Illéskrisz Konyhájából választottam!
                                                                                                                                                                                                                   
Hozzávalók: / azt a mennyiséget írom le amit elkészítettem most/  40 dkg. liszt, kb. 2 dl langyos víz, 0,5 dkg. élesztő,  1/2 dl. langyos tej, 1 tk. cukor, 1 tk. só, 1 ek. zsír meglangyosítva /mivel margarinom nem volt itthon/, 1,5 ek. tejpor, valamint a kenyér  és tepsi kenéséhez olaj.
Elkészítése: Az élesztőt a tejben megfutattam, majd a liszbe öntöttem a többi hozzávalóval együtt és jó alaposan bedagasztottam.  Ezután olajos kézzel átsimítottam a tésztát letakarva hagytam 1 óráig pihenni. Ekkor kissé  lisztes deszkára borítottam ahol kissé átgyúrtam majd  a tésztát kicsit széthúztam és ezután feltekertem két végét begyürtem. A kenyérsütő tepsimet olajjal kikentem és ebbe tettem bele ahol még 20' hagytam pihenni. A sütőt előmelegítettem majd a tészta tetejét késsel bevágtam és a sütőbe helyeztem  a tepsi alatti részre egy edénybe vizet tettem be. 200 fokon 30' sütöttem mikor kivettem a sütőből  vízzel lespricceltem  rácsra téve hagytam kihűlni.

9 megjegyzés:

Böbe írta...

Nagyon finom lehet,én most a joghurtos változatot akarom kipróbálni a héten.

Emőke írta...

Ez az az igazi,régi,nagyon finom???
A nagyszüleimnél volt ilyen mindig angol szalonnával....A kenyértartóban sajátos illat volt ettől a kenyértől ami egy konyharuhába volt hajtva....hozzá finom teát kaptam.........de rég volt,már csak az emlékért is:köszönöm,Évi!

Édeskonyha írta...

Mindig olyan klassz kenyerek készülnek nálad. Állandóan kedvet kapok feléd a sütésre :)

marisz57 írta...

Zsúrkenyeret még nem sütöttem, de már készülök rá. ősszel, télen szoktam többnyire kenyeret sütni, nyáron nagyo gyorsan kel, meg nagyon bemelegíti a lakást.
A birsalmás pitéd is nagyon tetszik, imádom a birsalmát!

hankka írta...

Nagyon szép, kívül-belül! :)

María írta...

Éva, már igazi kenyérguru vagy :)!! Gyönyörűséges ez a kenyér, és látszik, csak finom lehet. Csak egy kérdés: tényleg fél dkg élesztőt használtál hozzá, vagy csak elírás?

Éva írta...

Böbe: Az is nagyon finom volt!
Emőke: Örülök hogy ilyen szép emlékeket idéztem ezzel a finom kenyérkével!
Édeskonyha: Örülök ha tetszik, köszi!
marisz57: Akkor már itt az ideje hogy süssél, mert hűvös van! Köszi!
hankka: Köszi!
Maria:Azért még távol vagyok attól, de szeretem kipróbálni ami megtetszik. A mennyiség valóban ennyit tettem bele most, Krisztinél 80 dkg liszthez volt 1,5 dkg. de nekem most csak ennyi élesztőm volt itthon.

Katalin írta...

Csodás lett a kenyered!

Éva írta...

Katalin: Köszi!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...