2013. augusztus 24., szombat

Rakott padlizsán

                                                                               
Hozzávalók:  1 db padlizsán, 30 dkg. darált hús, 1 kis fej vöröshagyma, 1 dl tejföl, 1 db tojás, 2 ek liszt, só, bors,olaj, bármilyen fűszerkeverék én most provancit használtam.
Elkészítése: A hagymát megtisztítottam, majd apró kockákra vágtam. 2 ek. olajat forrósítottam majd ebben megpirítottam a hagymát és hozzátettem a darált húst sóztam, borsoztam  kevés vizet öntöttem  rá először pároltam majd lesütöttem  közben többször megkevertem. A padlizsánt vékonyan megtisztítottam majd  1/2 cm. szeletekre felkarikáztam enyhén sóztam, a fűszerkeverékkel megszórtam és  kevés lisztben megforgattam majd hirtelen mindkét oldalát félig átsütöttem. Ezután jénai tálba pakoltam  először a padlizsánt majd a darált húst  felváltva és végül a tejfölt elkevertem a tojással és ráöntöttem  a tetejére  kicsit hústűvel  megszurkáltam az egészet hogy a tejföl mindenhová jusson. Volt egy kis reszelt sajtom azt is rászórtam.
 Forró sütőben  20'-ig sütöttem.
Jó étvágyat!

5 megjegyzés:

Kati írta...

Éva, ez nagyon finom lehet, még nem próbáltam így készíteni a padlizsánt, de sorra kerítem:)

Magdi írta...

Nagyon jó recept, imádom a padlizsánt minden formában!!!!!!!!

Éva írta...

Kati érdemes kipróbálnod én is most csináltam így először pedig amelyik szakácskönyvemből néztem jó régen megvan nagyon ízlik!
Magdi köszi, akkor próbáld ki finom nagyon!

marisz57 írta...

Mivel a padlizsánt mindenképpen szeretjük, biztos bejönne nekünk is!

Éva írta...

marisz57 próbáld ki nagyon finom!