2014. március 20., csütörtök

Vajas kifli

Alexa Christi blogjában "Békebeli vajas kifli" az igazi elnevezése.  Kíváncsi voltam hogy  milyen ezért elkészítettem én is kicsit változtattam de az íze nagyon finom!
                                  
Mikor kivettem a sütőből
                                                     
Itt már kihűlve kóstolásra készen!

Hozzávalók:30 dkg.liszt
                       1,5 dl víz
                        l dkg. élesztő
                        3 dkg. vaj
                        1 dl tejföl
                        1 tk. só
- 1 ek. olaj dagasztásnál,
   3 dkg. vaj kenéshez.
Elkészítése: Az élesztőt kevés
langyos vízben elkevertem  majd a többi hozzávalóval együtt  összegyúrtam az egy evőkanál olajat rácsurgattam a tésztára és 10' pihentettem. Ekkor bedagasztottam az olajjal együtt a tésztát és letakarva 50' pihentettem. Enyhén lisztes deszkára borítottam ahol átgyúrtam és kerek formára kinyújtottam. Négyfelé vágtam a tésztát és egyenként kicsit oválisra formáztam majd megkentem az olvasztott vajjal  és feltekertem kiflit formáltam belőle. Sütőpapírral bélelt tepsibe pakoltam ahol még 1/2 órát pihentettem. Sütőt előmelegítettem 200 fokra  a kifliket vízzel megspricceltem és betettem a sütőbe a tepsi alá edénybe vizet tettem  és  30' sütöttem.Nagyon finom nagy kiflik lettek!
Ui: Amin változtattam :én friss élesztőből készítettem  és kicsit rövidebb ideig kelesztettem(Utólag jöttem rá hogy kellett volna rá sót szórnom, bár nekem csak egyszerű konyhasóm van.)
Jó étvágyat!

3 megjegyzés:

Évi - Ízek és utazások írta...

Nagyon szépek lettek. Én margarinnal és piros arannyal kenném meg, és úgy enném uzsira. :)

Katalin írta...

Gyönyörűek lettek!
Szép hétvégét nektek kedves Éva!

Éva írta...

Évi köszi örülök hogy tetszik! Legközelebb küldök kóstolóba :)
Katalin köszönöm!