2015. szeptember 28., hétfő

Aszalt paradicsom + a magok felhasználása

Azt most nem írtam oda hogy téli napokra mert nem tudom meddig  tart ki! Utolsó percben , de kipróbáltam. Lányoméktól kapott  paradicsomjuk  utóéréséből elkészítettem sütőben aszalva! Első nekifutásra csupán 1 kg paradicsomból :)
                                                                             


Hozzávalók és elkészítése: Megmostam a paradicsomot  hagytam kicsit száradni majd ketté vágtam zöld részét kivágtam és kiskanállal kikapartam a magját. Sütőpapírral bélelt tepsibe raktam  egészen kevés sót és őrölt borsot szórtam az üregbe sütőbe tettem  amit  140 fokra kapcsoltam, időnként kinyitottam  az ajtaját és  fakanállal kitámasztottam . Így aszaltam 4-5 órán keresztül.  Hagytam a tepsiben teljesen kihűlni majd üvegbe pakoltam szorosan , mellé rozmaring ágat tettem és leöntöttem olajjal . Az üveget lezártam és hűtőbe tettem!
                                                                           
-A paradicsomból kikapart magot  is hasznosítottam .
                                                                       

Ehhez :  kis fej hagymát felaprítottam 1 gerezd fokhagymával   amit   kevés olajon megdinszteltem  ráöntöttem a paradicsom kikapart belsejét és fűszereztem :sóval, borssal, oreganóval , bazsalikommal  ezután  összefőztem.  Mikor már besűrűsödött  befőttes üvegbe kanalaztam  hagytam teljesen kihűlni csak ezután tettem  hűtőbe .
 Felhasználom majd pörköltalaphoz esetleg pizza  ízesítéséhez!

2 megjegyzés:

Bridge írta...

Igen télen egy kis plusz "íz" milyen jó lesz majd az ételekbe.
Ötletes teljes felhasználás. :)

Éva írta...

Bridge köszi!