2018. január 28., vasárnap

Sütőben sült hal salátával

Szeretjük a halat de  sajnos nem gyakran kerül az asztalunkra, ennek mondanom sem kell hogy mi az oka:-)) Most vettünk  fagyasztott hekket amiből 3 darabot sütöttem meg eddig általában paprikás lisztbe forgatás után olajban sütöttem ki. Gondoltam teszek egy próbát a sütőben sütéssel találtam egy nagyon jó receptet itt aminek alapján elkészítettem és nagyon finom lett !
Hozzávalók:  Hal szeletek, só,1 teáskanál  őrölt bors, 1 gerezd foghagyma, 2 teáskanál  pirospaprika kevés csípőssel, citromlé, 2 evőkanál liszt, 1 evőkanál zsemlemorzsa,1-2 evőkanál olaj.
💟
Elkészítése: Mivel fagyasztott hal volt hagytam felengedni ezután kicsit bevágtam és sóval minden oldalról kicsit a belsejét is besóztam 20' hagytam pihenni.  Kis tálba tettem a lisztet, zsemlemorzsát, pirospaprikát csípőssel együtt és a borsot valamint a megpucolt és lereszelt fokhagymát összekevertem.  A sózott halra csepegtettem kevés citromlét majd megforgattam a lisztes keverékbe kicsit rá is nyomogattam ezt a keveréket. Tepsibe sütőpapírt tettem kevés olajat csepegtettem rá amit kezemmel elkentem majd rápakoltam a hal darabokat végül  pár csepp olajat tettem a hal darabok  tetejére is. Előmelegített sütőben 200 C fokon sütöttem , 20' után a szeleteket megfordítottam és így sütöttem még 15'.  Francia salátát ettünk hozzá. Nagyon finom  és igen laktató volt !
Jó étvágyat !

2 megjegyzés:

Katalin írta...

Guszta szelet! Jó ötlet a sütőben sütés, nem kell a sok olaj, és a hal sem lesz nehéz tőle. Egyszer ki kéne próbálni, mert ilyet még nem készítettem, és bizonyára finom lehetett.....

Éva írta...

Katalin csak ajánlani tudom mert egy jó ötlet volt számomra is mikor eldöntöttem hogy most sütőben sütöm. Finom volt férjuram azt mondta hogy ez öt csillagos kaja volt:-))