Ebédünk: csirkeszárnyból készült pörkölt volt tarhonyával. Kora délután megsütöttem a lúdláb tésztáját, amit majd vaníliáskrémmel fogok megtölteni és csokimázt teszek a tetejére.
A hétvégén jön a család többi tagja is haza a kis unokámmal. 2-3 hétig ha nem látom testközelből annyira sokat változik. / minden nap skypon beszélünk meg látom is/ mégsem olyan mint amikor itt van
Már alig várom hogy beszéljen. Mindent ért , de beszélni még nem hajlandó
.Azt mondják hogy a fiúk később kezdenek beszélni . Nem baj, majd bepótolja !
2011. március 31., csütörtök
2011. március 30., szerda
Húsos rakott burgonya római tálban vagy cserépedényben
Hozzávalók: 75 dkg burgonya,
50 dkg kicsontozott hosszúkaraj,
3 fej vöröshagyma,
2 dl tejföl,
2 dl tej, ízlés szerint só, törött bors, a sütéshez olaj, a tetejére kis fej lila hagyma és fél paradicsompaprika.
Elkészítése: A cserépedényt beáztatom 1/2 órára.
A burgonyát meghámozom és karikákra vágom. A húst kis darabokra, vékonyan felszeletelem, mindkét felét besózom, beborsozom és lisztbe forgatom. A vöröshagymát felkarikázom, a lilahagymát felkockázom, a paradicsompaprikát apró darabokra vágom. A tejet és a tejfölt sóval, borssal összekeverem. A lisztes húsok mindkét felét forró olajban hirtelen átsütöm. A húst a serpenyőből kiszedem, helyére teszem a hagymát és azt is megsütöm. A cserépedény aljára egy sor burgonyakarikát rakok, meghintem egy sor hagymával, majd egy sor húst teszek rá. Soronként meglocsolom a tejes tejföllel. A tálat saját fedelével betakarom, és lassú tűzön kb. két óráig párolom. Ezután a fedőt leveszem, rászórom a lila hagymát és a paradicsompaprikát, majd kissé rápirítom.

Jó étvágyat!
2011. március 28., hétfő
"Egy jó szó" játék
Jutkának köszönöm, hogy gondolt rám és tájékoztatott erről a játékról!
"Egy jó szó "játék
A játék szabályai, amit Eszter írt meg a következő:
Ennek a játéknak a terve már régóta foglalkoztat.
Abból indultam ki, hogy nekem is milyen jól esik, ha blogtársaimtól kapok egy-egy elismerő megjegyzést.
A játék lényege, hogy aki úgy érzi, hogy van olyan blogtársa akinek szívesen mondana "egy jó szót", illetve mondatot, mert valamiért megkedvelte őt, írja meg ezt neki a blogjában kommentként hivatkozva az "Egy jó szó" játékra!
Tehát valahogy így: "Szia, már rég óta olvasom a blogodat és igazán szimpatikus lettél az olvasottak alapján, így gondoltam megírom ezt Neked! Ez a bejegyzés egy pontot ér Számodra az "Egy jó szó" játékban! :)" Ide még belinkelheted ezt a posztot, mert lehet, hogy fogalma sem lesz róla, milyen játékról van szó!!! :)
A játék április 15-ig tart és mindenki aki kapott ilyen "jó szó"-t és szeretné megkapni a nyereményt, a játék végeztével megírja nekem /belinkkelt hivatkozással a bejegyzésekre/, hogy ő mennyi ilyen pontot gyűjtött össze!/Az email címem szerepel a profilomnál/
A nyertes annyi szív alakú szappant kap tőlem, amennyi pontot összegyűjtött a játék folyamán, illetve maximum annyit, amennyi egy két kilós csomagban elfér, ez olyan 14-15 db.! :)
Remélem tetszik az ötlet és kívánom Mindenkinek, hogy rengeteg "jó szót" zsebeljen be!
http://eszterszappan.blogspot.com/2011/03/egy-jo-szo-jatek.html#ixzz1Hba0EdRq

Jelentés
A mai napon is pörögtem egy kicsit. Először is befejeztem az ablakok -függönyök tisztítását.Közben kiporszívóztam a lakást. Egy adag ruhát kimostam, ezután sütöttem egy süteményt. Olyat kerestem hogy minél egyszerűbb legyen végül megsütöttem a "túros álom". Nagyon finom lett, mikor ezt a receptet beírtam a blogomba almát írtam a tészta közzé, most őszibarackbefőttel készítettem.
Lefotóztam, de csak később tudom feltenni a képet.
Az ablakok rendbetételével azt hiszem a húsvét várakozásának az elején járok.
Következő fázis amikor már nagyon arra koncentrálok hogy mit fogok sütni-főzni az ünnepekre. A jövő héten feladom az üdvözlő lapokat. Érdekes mennyire megváltozott ez a szokás is. Már sok család ezt is megszüntette, de nem azért mert talán spórolni akar ezen, valójában nem tartják szükségesnek. Pedig ez figyelmesség, szeretettel gondolunk a rokonokra, ismerősökre és jókívánságunkat fejezzük ki az ünnepekre!

Zebra sütemény /őzgerinc formában sütve
Hozzávalók és elkészítése: 10 dkg margarint 25 dkg. cukorral és 3 tojássárgájával habosra keverünk. Hozzáadunk 25 dkg lisztet, 1 dl tejet, 1 vaníliás cukrot, fél csomag sütőport és végül a tojások felvert habját. Margarinnal kikent lisztezett őzgerinc formába öntjük a felét. A tészta másik felébe 1 evőkanál kakaóport keverünk és ráöntjük a vaníliás tésztára, majd előmelegített sütőben 180 fokon 25-30' alatt megsütjük. ( Ennek a receptnek a feléből és 2 db tojással készítettem a képen látott süteményt)
A kész süteményre tehető: porcukor, citrommáz, csokimáz .
Jó étvágyat kívánok !
2011. március 27., vasárnap
Hétvége
Eltelt a hétvége gyorsan. A tegnapi és a mai napom is elég lefárasztott, bár lehet hogy az időjárás is hozzájárult. Tegnap a nagyobb lányommal voltunk édesanyám sírjánál, mivel más városban van így elég ritkán tudok csak eljutni. Gondolatban állandóan velem van, és nem az a lényeg hogy milyen gyakran járok a sírjához, de azért most megnyugodtam , hogy elmentünk a lányommal. Szerencsénkre szép időnk volt egész nap. Mire hazaértünk eléggé elfáradtunk. Töltött káposzta volt az ebédünk Délután sütöttem citromos almatortát, ami nagyon finom lett. Mivel a töltött káposztából vasárnapra is jutott, nem kellett főznöm így hozzáláttunk a lomosunk kitakarításához. Ami azt illeti igencsak elfáradtam.
🌺
2011. március 22., kedd
Zserbó
Hozzávalók:35 dkg. liszt, 1 egész tojás, 5 dkg. cukor, 20 dkg. margarin,/ vagy 15 dkg. zsír/, 1 dl tej, 1 dkg. élesztő, csipetnyi sütőpor, csipetnyi só, töltelék:12 dkg. dió,12 dkg. cukor, és sárgabaracklekvár.
🌸
Elkészítés: Élesztőt felfuttatjuk, összedolgozzuk a többi hozzávalókkal sima tésztának majd 3 cipóra osztjuk. A cipókat egyenként kinyújtjuk tepsibe tesszük az első tésztalapot amire rákenünk a lekvárból és megszórjuk a dió és cukor keverékével erre még egy tésztalap azt is kenjük lekvárral szórjuk dió-cukorral amire rátesszük a harmadik tésztalapot. Fél órát pihentetjük majd villával megszurkáljuk a sütemény tetejét és előmelegített sütőbe tesszük ahol 180 C fokon 30' sütés után készen van hagyjuk teljesen kihűlni és ezután gőz fölött megolvasztott étcsokoládéval bevonhatjuk.
Mikor a tészta kihűlt tortabevonót /vagy saját készítésű csokoládé mázat/ teszünk a tetejére!
Jó étvágyat kívánok !
2011. március 12., szombat
Tepertőkrém
Hozzávalók: tepertő, bors, mustár, só
A tepertőt ledarálom hozzáadok ízlés szerint őrölt borsot, 1-2 evőkanál mustárt és sót jól összekeverem hűtőbe teszem .
📌Szokásom hogy a vajas dobozokat ha kiürül kimosom és elteszem. Ilyen alkalomra jó célt szolgál ebbe teszem bele a tepertő krémet.
🌸
Elkészítése: (általában akkor készítek tepertő krémet ha már csak az apró darabok maradtak meg.)A tepertőt ledarálom hozzáadok ízlés szerint őrölt borsot, 1-2 evőkanál mustárt és sót jól összekeverem hűtőbe teszem .
📌Szokásom hogy a vajas dobozokat ha kiürül kimosom és elteszem. Ilyen alkalomra jó célt szolgál ebbe teszem bele a tepertő krémet.
Jó étvágyat kívánok !
2011. március 3., csütörtök
Konyhatechnikai eljárások
Főzés: A nyers előkészített anyagokat folyadékban való forralását jelenti. Mindig bő folyadékban történik. Ha a hosszan tartó főzés során az étel alatt lévő folyadék elfő, mindig forró vízzel, de apránként, kis adagokban pótoljuk. Semmit nem szabad túlfőzni.
Párolás: Az ételre csak annyi folyadékot szabad ráönteni, hogy ne éghessen le, tehát nagyon rövid lében kezdjük meg a nyersanyag puhítását. A friss , még gyenge tavaszi főzelékféléket általában párolással, saját gőzében puhítjuk.
Rántás: A zsiradékot felhevítjük és rászórjuk a lisztet, állandó keverés közben a kívánt színűre pirítjuk. Világos és barna rántással sűrítjük a különféle ízesített leveseket és színes mártásokat, főzelékeket. Mikor már megfelelő a rántás színe, félrehúzzuk úgy fűszerezzük és öntjük fel vízzel majd visszatéve a tűzhelyre néhány percig forraljuk.
Habarás: a habarás általában 1-1,5 dl. folyadék ( víz, csontlé, tej, tejföl,) és egy púpozott teáskanál ( vagy a receptben előírt mennyiségű) liszt keveréke, amelyet először csomómentesre keverünk egy tálkában, vagy pohárban és folyamatos kevergetés közben a forrásban lévő ételbe csorgatunk.

Kellemes főzést kívánok !
Fortélyok, ötletek
Ha az étel alja odaégett, csak úgy lehet megmenteni, ha felkeverés nélkül átöntjük egy másik edénybe, majd 1 dl forró tejet hozzáöntve, most már alaposan összekeverjük és felforraljuk.
Ha a tejeslábos alját nagyon vékonyan bevajazzuk, nem fog odaégni a tej.
Ha a tej forraláskor összement, ne öntsük ki, mert levest vagy főzeléket még behabarhatunk vele.
Ha a tejszínt nem tudjuk habbá verni, tejfölként még felhasználhatjuk.
Ha a sajt nagyon kiszáradt, egy éjszakára áztassuk tejbe, ezután újból könnyen szeletelhető.
Puha sajtot úgy lehet lereszelni, ha előzőleg a mélyhűtőben megfagyasztjuk.
Ha a húsvágó deszka alá teszünk egy konyharuhát, a hús klopfolásakor keletkező zaj jelentősen lecsökken.
A szárazkolbász héja könnyen lehúzható, ha a kolbászt vízbe mártjuk, és néhány percnyi várakozás után kezdjük csak a héj lehúzását.
Ha a sült hús odaégett, tegyünk a levébe néhány karika meghámozott nyers burgonyát az elveszi a kozmás ízt.
Ha a vöröshagyma nagyon erős, felvágásig tartsuk hideg vízben.
A héjában főtt burgonya könnyen meghámozható, ha hideg vízzel leöblítve azonnal megkezdjük tisztítását.
Ha a burgonyák nem egyformák, puhulási idejük sem egyforma. Ezen könnyen segíthetünk, ha a nagyobbakat villával vagy tűvel néhány helyen megszurkáljuk.
Ha a karfiol már nem friss és foltos, kevés tejet öntsünk a főzővizébe, attól kifehéredik.
Ha fedő nélkül főzzük a karfiolt, puffasztó gázai elillannak a levegőbe.
A lereszelt citromhéj cukorral összekeverve a hűtőszekrényben sokáig eláll, ugyanígy a narancshéj is , de csak jól záródó üvegben.
Ha csak néhány csepp citromlére van szükségünk, kár felvágni egy egész gyümölcsöt. Ilyenkor egy hústűt beleszúrunk, kicsit megnyomjuk, és pici lyukon kifolyik annyi lé, amennyi éppen szükséges. A citromot ezután folpackba csomagolva néhány napig még a hűtőszekrényben tárolhatjuk.
Ha túl lágyra sikerült a tortakrém, kevés tört piskótamorzsával vagy ledarált háztartási keksszel, esetleg édes kétszersülttel sűríthetjük.
Az élesztő nagyon jól bírja a mélyhűtést, ezért érdemes nagyobb mennyiséget is tárolni belőle a fagyasztóban.
Nem bőrösödik be a puding teteje, ha a formába töltés után alufóliával lefedjük és így hagyjuk kihűlni.
Nem reped meg a tojás héja, valamint a burgonya, ha a főzővízbe kevés sót szórunk.
A tojásokat egyenként külön-külön üssük fel egy kis pohárba, csak ezután tegyük a többihez, így ha egy tojás rossz, nem teszi tönkre a többit.
A sótartóban nem áll össze a só, ha néhány szem rizst keverünk bele.
Ha a megsütött és krémmel megkent feldíszített tortát be akarjuk csomagolni, szúrjunk bele néhány fogpiszkálót, és erre borítsuk rá a csomagolóanyagot, így a tetejét nem teszi tönkre a papír,
Ne dobjuk el a kicsi , jól zárható üvegeket, mert különféle ételeket, italokat, fűszereket még tárolhatunk bennük.
Mindig van mit tanulni aminek haszna van !
Ha nincs otthon...-mit mivel pótolhatunk?
Tejföl helyett: használhatunk aludttejet vagy kefirt, vagy joghurtot, vagy ha egyik sincs kéznél, akkor 2 dl tejben elkeverünk 1 teáskanál lisztet, majd a forrásban lévő ételhez adjuk. Ha felforrt, pár csepp citromlével enyhén pikánsra savanyíthatjuk.
Aludttej helyett: 1 dl aludttej helyett: 1 evőkanál tejföl pár csepp citromlé és kb. 1/2 dl tej összekeverve
Citrom helyett: használhatunk konyhai ételecetet.
Ha kevés a zsemlemorzsánk: egyharmad arányban pótolhatjuk keményebb sajt reszelékével, panírozásnál még finomabb lesz az étel.
Tojás hiányában: ( ha az étel jellege megengedi) használhatunk nyers, lereszelt burgonyát.
Zsír vagy olaj és margarin egyenértékű lehet bármilyen étel elkészítésénél.
Sütemény vagy tészta készítésekor a vaj és a margarin egyenértékű.
A különféle hústöltelékekbe rizs helyett főtt árpagyöngyöt, főtt szójagranulátumot vagy főtt, hántolt kölest használni .
Bizonyos édességek készítésekor kalács helyett megfelel az édes kétszersült vagy a zsúrkenyér.
Cukrozott gyümölcs helyett : használhatunk a süteménybe kemény, besűrűsödött , apróra vágott lekvárt, vagy dzsemet, kimagozott apróra darabolt befőttet, főtt narancs vagy citromhéjat, mazsolát.
A palacsintatésztába tej helyett: csak szódavizet is keverhetünk
Csokoládé helyett: megfelel a kakaó is. Ekkor azonban ( az édességétől függően) kevés cukrot, vajat vagy margarint kell beletenni az édességbe.

Író helyett: 1 bögre tejbe 1 evőkanál ecetet teszünk elkeverjük és 5-10' pihenés után használhatjuk.
Jó ha van más megoldás is !
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)