2012. június 11., hétfő

Családi események !

A családi ünnep  tudom inkább magánügynek számít.  Sokat gondolkodtam  ezért de  végül  csak  úgy döntöttem hogy megosztom veletek  azt ami  számomra  nagy  örömet jelent !  Június hónapban családunkban két születésnaposunk  is van , egyik a nagyobbik lányunk születésnapja a másik pedig a  kisebbik lányunk párjának születésnapja  amit összevonva ezen a hétvégén fogunk megünnepelni.  Erről  a családi ünnepről   már korábban  is  beszélgettünk terveztük hogy melyik hétvégén lenne a legjobb.  Az elmúlt héten a kisebbik lányunk  egyik délelőtt felhívott és ezt mondta:" Anyukám naptáradba jegyezd be ezt a napot hogy  el ne feledd július 28. 15 óra !" Eltudjátok képzelni hogy  hirtelen fogalmam sem volt hogy mi ez a nap?  Beszélgetni beszéltek arról hogy  tervezik az esküvőt, de semmi konkrétum nem volt még. Több éve élnek együtt a mai világban ez szinte már természetes és nekünk  ez ellen semmi kifogásunk nem volt! Mindig azt mondtam hogy nem a papír számít, boldogok lehetnek  anélkül is. A nagyobbik lányunk is szintén  több éve  együtt él párjával  !( Még  arról is beszéltek a lányok korábban  hogy majd együtt tartják az esküvőt.)  Csak szolid családi körben  lesz  az esküvő, de  eltudjátok képzelni  azt hogy az én  agyam hogy pörög most?:-)) Figyelmem  az apró -cseprő dolgokon kívül most állandóan  a süteményekre  fókuszál, bár a lányom már tegnap  elmondta hogy mit szeretne ha sütnék.
Most ezen a héten összpontosítok a két szülinaposunk  tortájára, aztán pedig   júliusra !
                                                                                    
                                                                                  

24 megjegyzés:

Jámborné Budai Mónika írta...

Örömteli pillanatok jönnek,a következő hónapban gratulálok!
Süthetsz-főzhetsz ezerrel!!!!!

Dominika írta...

De jó!!! A szülinaposoknak gratulálok, és kíváncsian várom az esküvői készülődést! Nagyon izgalmas!!!! :-))))))

karolka írta...

nagyon boldog napoknak nézel elébe drága Éva. Sose legyen rosszabb :) Aztán várjuk ám a süti leírásokat!

Jutka írta...

Boldog szülinapokat:)
Nem csak a menyasszony és vőlegénynek nagy esemény ez, hanem az örömanyának is!
Boldogságos készülődést!

marisz57 írta...

Gratulálok az örömhírhez,a szülinaposoknak pedig finom sütiket kívánok!

Hankka írta...

Drága Éva, ezek szerint nem fogsz unatkozni mostanában (sem)! :) Jó készülődést, a szülinapra és majd az esküvőre is, de olyan ügyes vagy, minden rendben lesz! :)

Évi - Ízek és utazások írta...

Gratulálok! Szép esemény lesz. :)

Tiffanylda írta...

Éva, ez a váratlan, nagy bejelentés óriási öröm lehet nektek és jobb is, hogy nem hagytak több időt, mert így nem dolgozod agyon magad!!! Csak egy kicsit...:))) Isten éltesse az ünnepelteket! Majd írd le, miket tervezel sütni!?

Katalin írta...

Boldog szülinapokat kívánok az ünnepelteknek! És gratulálok az örömteli családi eseményekhez is :)
Gondolom nagy boldogság ez most neked....

Kati írta...

Gratulálok én is, neked is, meg a fiataloknak is:)
Nem féltelek téged, helyt fogsz állni a sütéssel, az biztos:)
Házi sütiknél nincs is jobb:)

Seffer Lilla írta...

Nálunk a tesóm megy férjhez szeptemberben...:) Hát szívből gratulálok Nektek! Nagyon jó készülődést és és várom a beszámolót.

Chef Viki írta...

Ez ám a boldogság!!! Micsoda öröm lesz most tervezgetni, szervezni, kigondolni mindent :-)

Sok boldogságot a fiataloknak!

Mesi írta...

Tiszta szívből gratulálok!!! Remélem,képeket majd mutatsz nekünk is! :)

Éva írta...

Lányok: Nagyon szépen köszönöm a jókívánságokat és hogy szinte velem örültök. Nem leszünk sokan, rám csak a sütemény elkészítése tartozik.Izgalom azért így is lesz bennem bőven!Sütiket majd mutatom !

Kata írta...

Nagy nagy gratulációóóóóó! :) Örülök nektek :)

María írta...

Csatlakozom az előttem szólókhoz, én is sok boldogságot kívánok a születésnaposoknak és az ifjú párnak is!!

Éva írta...

Kata: Köszi!
Maria: Köszönjük szépen!

Ibcsi írta...

Isten éltesse a szülinapost! Sok boldogságot kívánok én is!

Éva írta...

Ibcsi: Köszönjük!

trollanyu írta...

Micsoda izgalmas dolog egy esküvő, gratulálok a fiataloknak:) Most aztán lehet tervezgetni:)

Vicuska írta...

Évuska, gratulálok, örömteli készülődést kívánok!!!!! :)

Éva írta...

trollanyu: Köszönjük!
Vicuska: Köszönöm!

Gabriella írta...

Hűha, egy picit lemaradtam, de még így is időben vagyok! :))
Isten éltesse a szülinaposokat, és gratulálok az esküvőhöz! :) Megértem, hogy izgulsz a sütemények miatt, de olyan finomakat sütsz szinte nap mint nap, az esküvőre sem lesz ezzel egy pici probléma sem, nyugalom! :)

Éva írta...

Gabriella: Minden jókívánságodat nagyon szépen köszönöm! Remélem így lesz de azért mikor a legjobbat szeretné az ember olyankor szokott... inkább ki sem mondom!