2012. december 6., csütörtök

Aszalt gyümölcs-marcipán és Nugát-marcipán bonbon

Hozzávalók: gyümölcsöshöz:  aszalt  sárgabarank és szilva  6-6 db,  maréknyi mazsola, 10 dkg.  étcsokoládé, marcipán(ami nálam nyújtható fondanból készült receptjét itt megtaláljátok) , bevonáshoz  10 dkg. étcsokoládé.Nugátoshoz:  5 dkg. nugát, marcipán, fehér csokoládé a bevonáshoz.
Elkészítése: gyümölcsös:  az aszalt gyümölcsöket  apróra feldaraboltam mazsolát hozzátettem, a 10 dkg. étcsokit gőz fölött  2 ek. olajjal felolvasztottam  majd kicsit hagytam hűlni ezután belekevertem a gyümölcsös keveréket.  Ezután kanállal kis halmokat pakoltam egy sütőpapírral letakart tálcára . Mikor már kicsit meghűltek akkor próbáltam gombócokat formálni belőle. Ezután a marcipánomat kinyújtottam kb. 6 cm. átm. pohárral kiszaggattam majd a csokisgyümölcsöket bevontam . Fogpiszkálót szúrtam a gombócokba és kis időre hűtőbe tettem ez kb. 3/4 óra volt. Ezután felolvasztottam a csokoládét  ami a burkoláshoz szükséges és a hűtőből kivett golyókat a fogpiszkálot fogva  a csokiba mártottam lecsöpögtettem és / már máskor is így készítettem/ szürőkanalat megfordítom és ebbe szúrom be a csokikat így hagyom szikkadni.
Nugátos: blogjátékon nyertem egy doboz nugátot most azt hasznosítottam, apró kockákra felvágtam marcipánt szintén kinyújtottam ezt kisebb formával  kiszaggattam ezzel vontam be kicsit megformáltam. Ezután  fogpiszkálóra téve ezt is  kis időre hűtőbe pakoltam  majd a fehér csokoládét szintén gőz fölött felolvasztva  bevontam .Mikor már mind a kettő csoki eléggé megdermedt ekkor csúrgattam meg  az ellenkező színű  maradék csokival őket.
Kis dobozba pakolva ez is mikulás csomag része lesz!
(Aszalt gyümölcsösből : 14 db  Nugátosból: 12 db lett !  
Mindenki aki erre jár a mai napon 1 db bonbont virtualisan elvehet a Mikulás engedélyével!:-))                                                                 

23 megjegyzés:

Kovács Janka írta...

Nagyon szépek lettek! Már el is vettem egyet, köszönöm:)

marisz57 írta...

Éva, köszönöm a virtuális bonbont, nagyon finom!

Dominika írta...

Ó, hát köszönöm a bonbont, én éltem a lehetőséggel, és elvettem egyet. Cserébe hoztam finom, gőzölgő téli teát.

Csilla Andi írta...

Készítem is a fondantot, hogy mihamarabb nekiállhassak...:) Köszi az ötletet!

mandala írta...

Jovok megkostolni!

Emi írta...

Elvettem a bonbonom és csuda finom volt! Köszönöm:))

teller-cake írta...

Óhh, nagyon finom volt! Köszi Neked és a Mikulásnak! :)))

Juci írta...

Hallom itt bonbont osztanak!
Kétszer beállhatok a sorba?

Emőke írta...

Ó,köszönöm Évikém,nagyon ízlett!;-)
És fantasztikus vagy,hogy ilyeneket is készítesz!

Kati írta...

Én is elvittem a részem:) Nagyon szépek:)

Márti írta...

Köszönöm szépen, nagyon finom!!!

hankka írta...

A Mikulás engedélyével lopcsiztam egy aszalt gyümölcsöset, nagyon tetszik a recept, és nagyon finom a bonbon! :)

gionetta írta...

De rég ettem nugatos Mozart beütésű bonbont. Pár éve nem csináltam már. Köszönöm, nagyon finom volt! :))

Gerdi írta...

De ügyes vagy! Nagyon szépek a bonbonok!
Köszönöm a Mikulásnak a bonbont:-)

trollanyu írta...

Nagyon kedves a Mikulástól:) Elvettem én is, de kettőt, remélem nem baj, szuper mindkettő:)

Katalin írta...

Nagyon szép bonbonokat készítettél, hasonlóakat én is szoktam csinálni. A díszítésük is nagyon tetszik!
Nugátot majd szeretnék én is csinálni, múltkor láttam Marisznál, de még a várakozó listámon szerepel. Karácsony előtt mindenképpen el kell készülnie....:)

Éva írta...

Kedves Mindenki: Örülök hogy mindenkinek ízlett a bonbon! Köszi a dícséretet. Jó kislányok voltatok ezért kaptatok a Mikulástól meglepit!:-))

Vikvi írta...

Oh én lemaradtam róla tegnap, de talán van még egy két szem ugye :)

Éva írta...

Vikvi: Tettem félre 2 db gondoltam hogy ma benézel?:-))

tücsi írta...

Megint lemaradtam egy finomságról. Szépek a bonbonok. A szűrő trükk nagyon tetszik, alkalmazni fogom!:))

Éva írta...

tücsi:Sajnos már most tartalékban sincs már semmi!

M@rti írta...

Hogy én már megint későn értem ide!?! :-)

Éva írta...

M@rti: Látod, látod erről kicsit lemaradtál!:-)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...