2012. július 23., hétfő

Padlizsánkrém

Hozzávalók:padlizsán, kis fej vöröshagyma/tudom lila kellett volna/, 2 cikk fokhagyma, só, őröltbors, 2 ek. majonéz, és/ fából készült kés/ a padlizsán felvágásához .
Elkészítése: Nekem most csak 1 db padlizsán volt amit kettévágtam és a tepsibe tettem sütőpapírt amire ráhelyeztem a padlizsánt a vágott felületével lefelé. 200 fokon  kb. 50' sütöttem. Közben a vöröshagymát és fokhagymát jó apró kockákra fölvágtam. A padlizsánt mikor kivettem a sütőből  hidegvíz alá tettem  kicsikét majd a belsejét kikapartam egy tálba  hozzá tettem a vöröshagymát, fokhagymát és  fűszereket valamint a majonézt és jól összekevertem az egészet. Hűtőbe pakoltam hogy az ízek jól érjenek össze. Pirítosra kenve ettük  és elmondhatom hogy csodálatosan finom  az  íze !  Nem is tudom hogy eddig ezt miért nem próbáltam ki?                                                                          

12 megjegyzés:

The E.Art írta...

Az első számú kedvencem:-)Még sosem csináltam,nem mertem a héja miatt:-S

Emi írta...

Még sosem próbáltad eddig? Nahát:)) Nekem az egyik legnagyobb kedvencem. Otthon szénen szoktuk megsütni, majd leszedni a megszenesedett héját. Csudafinom! Egyszerűen imádom!:)

Lilla írta...

Képzeld én is csináltam, most életemben először. Mindjárt nálam is felkerül a blogra. Én nem tettem bele fokhagymát, és lilahagymával készítettem, mindenkinek nagyon ízlett. Legközelebb kipróbálom fokhagymával is!

IsaBella írta...

Mikor kicsi voltam, ez volt a kedvencem. Most már inkább a karfiol és/vagy brokkolikrém a nyerő. Ha mi elkészítjük, hagyma nélkül kell, szüleim mellé eszik, de én sajnos nem tudom hagymásan enni, mert beteg vagyok tőle. :(

Kati írta...

Imádjuk télen - nyáron:) Nálunk fokhagyma nélkül készül, és több majonézzel, attól finom, lágy krémes lesz:)

Gerdi írta...

Éppen most kívántam meg Lillánál a padlizsánkrémet. Muszáj lesz csináljak holnap. Nagyon szeretem, mégis ritkán készül.

mandala írta...

En nagyon szeretem minden heten csinalok egy adagot!

Aleda írta...

Éva, ajánlom, hogy próbáld ki egészben sülve, parázson. Ha kissé kihűl, kezedet mindig vízbe mártogatva, lepucolod a héját és utána ugyanúgy készíted el. Csodás íze lesz , kissé füstölt, ami jól passzol a padlizsánhoz.

María írta...

Látom nem birod ki, hogy távol legyél. Én is így vagyok, ha van öt percem már ránézek a gépre. Csak mostanában még az öt percem is kevés, aminek persze nagyon örülök:).
Én ha padlizsánkrémet csinálok, megtisztítom, felkockázom, és hagymán krémesre párolom, közben fűszerezem. Úgy is isteni.

Éva írta...

The E.Art:Ne tartson vissza semmi mert nagyon könnyen elkészíthető és finom!
Emi: Való igaz egész még nem próbáltam ki. Faszénen éppen nem tudom csinálni, de azért biztos hogy ezután többször eszem padlizsánkrémet!
Lilla: Én pedig lila hagymával fogom legközelebb!
IsaBella: Van mikor nekem is a hagymát megérzi a gyomrom.Szerencsére most nem így volt!
Gerdi: Akkor ne halogassad tovább az elkészítését!
mandala: Örülök hogy kedvenced neked is!
Aleda: Sajnos a parázson való sütést nem tudom kipróbálni, de ahogy megsült így is szinte fekete lett a héja.Biztosan jó lenne úgy,de maradok a sütőben sütés mellett!
Maria:Benézek, csak most annyira nem látogatok pld. nálad sem voltam pár napja.A kis unokád gondolom leköti az idődet.Ha minden igaz a jövő héten nekem is lesz pár napra kis "társbérlőm" az unokám és képzeld most lesz először úgy hogy a szülök nem lesznek itt. Alig várom! Kifogom próbálni ahogy Te csinálod talán még egyszerűbb is?

Panna írta...

Imádom :) Az enyémben csak fokhagyma nincs, de amúgy minden stimmel :)

Éva írta...

Panna: Örülök hogy szereted!Nagyon finom benne a fokhagyma is persze van aki nem bírja.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...