2014. augusztus 4., hétfő

Hagymás-sajtos lepény

 Mikor nagyon kíván az ember valami finomat akkor lehetetlent nem ismer:-)) Így jártam ezzel a lepénnyel. Igaz hogy nem sok sajtom volt itthon de megoldottam  kockasajt helyettesítésével mert most én ezt szerettem volna enni!
                                                                            

Hozzávalók:  1,5 dkg. élesztő, 1 mk. cukor, 25 dkg. liszt, 1/2 dl langyos tej, 1 mk.só, 2 ek olaj,1/2 dl tejföl. Ragu:szalonna, hagyma, só, bors. Tejföl, sajt. 

🍕

Elkészítése: Langyos tejbe morzsoltam az élesztőt  a cukor és kevés liszt hozzáadásával .Mikor felfutott hozzá öntöttem a liszthez amihez a többi anyagot tettem. Összegyúrtam a tésztát és kb. 10' pihentettem. Eközben elkészítettem a ragut: amihez 2 szelet szalonnát apró kockákra felvágtam  és kisütöttem 2 db újhagymát felaprítottam és a szalonnához öntöttem megdinszteltem. Borsot , sót és apróra felvágott petrezselymet szórtam rá.  A tésztát az edényből kivettem  és  egy kisebb méretű kiolajozott tepsibe tettem amibe kicsit meghúzogattam hogy vékonyabb legyen. Tepsiben hagytam még 10 pihenni. Ezután a sütőt előmelegítettem  és forró sütőbe tettem a tésztát 10' sülni, majd kivettem és ráöntöttem az elkészített ragut, tejföllel meglocsoltam és sajtot szórtam rá. Visszatéve sütőbe még 10' sütöttem. Nagyon finom!!

Jó étvágyat kívánok !

7 megjegyzés:

Dominika írta...

De jól néz ki, és milyen egyszerű! Most elfogadnám ebédre... :)

Lívia írta...

Igen, így vagyunk a kívánással ahogy írtad. Ha nehezünkre is esik, akkor is megcsináljuk, és kreatívak is tudunk lenni ha muszáj, mert az az igazi és finom amit mi magunknak csinálunk. Jól néz ki és finom is lehetett.

Névtelen írta...

Olyan szép,és puha/az?/ és nagyon finom is lehet.......Évikém,most mit mondjak?Nagyon éhes lettem,azt hiszem én is megkívántam;-))))Köszönöm a receptet!♥

fenci írta...

Ez és még egy hasonló lepény többször is szembejött velem ma.... most sül az enyém is :-)

Csigabige írta...

Egyszerű és nagyszerű! Megint fincsit készítettél! :)

Gabriella írta...

Nekem jöhetne reggelire, finomságos...

Éva írta...

Dominika örülök hogy tetszik!
Lívia igen ez így van csak akarni kell és akkor minden sikerül. Köszi valóban nagyon finom volt.
Emőke örülök hogy úgy látod hogy megkívántad ez jelent számomra valamit köszi!
fenci , de sokszor vagyok így én is hogy meglátom és már akár enném is. Egészségetekre!
Csigabige örülök hogy tetszik, köszi!
Gabriella most nem tudok adni, de legközelebb szólok időben:-))