2016. január 25., hétfő

Főzés közben jutott eszembe...

az hogy amikor elindítottam blogomat még olyan terveim voltak /amit részben egy ideig követtem is/ hogy a receptek mellé írtam  az elkészített étel árát ! Tudom ez csak egy irányszám lett volna  hiszen ha valakinek van otthon éppen tésztája akkor azt már nem kell venni a túró mellé, és az már olcsóbb lesz! Egy ideig írtam is majd annyira megváltoztak az árak / természetesen nem olcsóbb lett / hogy úgy gondoltam nincs értelme tovább folytatnom. Amit addig írtam azokat is kitöröltem  így ezután csak úgy jeleztem hogy olcsó. Ez  sem fedezi igazán  mert ez is tág fogalom kinek mi az olcsó? Ennek pontos megfogalmazását csak becsülni lehet. A takarékosságra vagy inkább az ésszerű beosztásra ismét hoztam  példát, amit saját tapasztalatom alapján az elmúlt héten  kiviteleztem.( Aki még nem olvasott  annak mondom hogy ketten vagyunk férjurammal,  nem vagyunk fiatalok  így  kalóriadús  ételeket nem igénylünk  de nem is éhezünk!)
Szerdán vettem 1/2 kg sertéshúst: mivel nagyon szép sovány volt a hús két szeletet levágtunk belőle amit mélyhűtőbe tettem. A többiből pörköltet csináltam  zöldbabfőzelékkel.
Csütörtök  a megmaradt pörkölthöz krumplit főztem .
Péntek  : kevés pörkölt még volt de már nagyon kevés ezért csináltam egy lecsós/saját üveges  lecsóból/ alapot ehhez tettem a megmaradt pörköltet és tarhonyát csináltam hozzá.
Szombaton: gombócot és nudlit csináltam
Vasárnap: Elkészítettem rántott húsnak a mélyhűtőbe tett két szelet húst amiből csodák csodájára klopfolás után lett 4 szelet!  Ettől gazdaságosabban 1/2 kg húst  már nem tudok elképzelni?

                                                                           



1 megjegyzés:

sucika írta...

Nálunk is így működik a dolog, csak kicsit több húsról. Nem is emlékszem, hogy mikor volt maradék kiöntve. Ameddig megvolt a kutyánk, ő kapott belőle, azóta addig esszük, míg tart. :))