2018. június 25., hétfő

Loksa "Gasztroangyal"

Az elnevezése váltotta ki belőlem a kíváncsiságot és gondoltam kipróbálom egy jó leves után második fogásként "jól jöhet szűkös napokon". Kihívás volt számomra elkészíteni a próbasütést mert akkora mennyiség volt megadva a receptben hogy az 20 fő számára is elég lett volna:-))

Hozzávalók:/két személy részére/tészta: 30 dkg főtt áttört krumpli, 15 dkg liszt, 1 kisebb tojás, 1 teáskanál zsír, csipet só, fél  mokkáskanál porélesztő.Lekvár/nálam szilvalekvár/ vagy dinsztelt káposzta tészta töltésére, olaj sütéshez.
😉
Elkészítése: Tészta hozzávalóiból tésztát gyúrtam  ezután vékonyra kinyújtottam majd egy nagyobb tálkával/10 cm átmérőjű/ kerek formákat vágtam ki. A forma egyik felére tettem a lekvárból a tészta másik felét ráhajtottam széleit villával lenyomkodtam hogy sülés közben ne nyíljon szét. Forró olajban mindkét oldalát megsütöttem. Aki szereti a káposztát készítheti azzal is ! /8 db lett belőle/
Ui: Nagyon finom 😋! Örülök hogy sikerült az arányokat eltalálnom.  Kimért lisztet apránként tettem ahogy gyúrtam össze  és éreztem hogy elég így nem  is volt szükség az egész mennyiségre   maradt a nyújtáshoz is belőle!
Jó étvágyat!

4 megjegyzés:

Katalin írta...

Nagyon guszta lett, ügyes vagy :-)

Éva írta...

Katalin köszi!

Vicuska írta...

Jó kis harapnivalót tálaltál!

Éva írta...

Vicuska örülök hogy itt vagy és tetszik, nagyon finom!