2024. augusztus 25., vasárnap

Buci kenyér...

...  fele  adagból  más formában, de  az íze  mint mindig most is  finom! Régen sütöttem kenyeret ennek a hőség is oka volt, de azért  bevallom őszintén ha  néha boltban mégis vettem igencsak rácsodálkoztam  hogy milyen drága.  A legkisebb kiszerelést vettem  az  sem volt olcsó. Most   25 dkg lisztből  kisütés után 40 dkg -s kenyerem lett  amit  ha jól beosztok  (felét mélyhűtőbe tárolom felhasználásig ) egy hétig elég . Szeretem ezt a fajta kenyeret amit már kerek nagy, kerek kicsi, szögletes  nagy  és most szögletes kicsi formában elkészítettem.


Hozzávalók: 25 dkg  finomliszt,  1 dkg friss élesztő, 1,5 dl langyos víz, 1 teáskanál só, fél teáskanál cukor, 2 evőkanál olaj. 

🌻

Elkészítése:  Kevés cukros langyos vízbe morzsoltam az élesztőt  kevés lisztet kevertem hozzá és hagytam felfutni. Kimért liszthez tettem a már felfutott élesztőt, sót, olajat  és a maradék vízzel bedagasztottam a tésztát amit letakarva pihentettem még duplájára kelt. Ezután enyhén lisztes gyúrótáblán átgyúrtam megformáztam és egy odakészített sütőpapírba tettem amit egy szögletes kisméretű formára raktam. Tészta tetejét pár helyen bevágtam majd vizes ecsettel átkentem és lezártam a sütőzsákot. Előmelegített sütőben 200 C fokon 40 '  sütöttem.  

📍 Nem mindig hiányzik a kenyér , elvagyok akár kiflivel is de azért egy főzelék vagy  egy jó pirítós csak kenyérrel az igazi!

Jó étvágyat kívánok !


8 megjegyzés:

Katalin írta...

Nagyon csinos lett a kenyered, most egy ideig akkor nem kell venned 😄. Finom lehet, szép kívül-belül! És ebben tudod, hogy mi került bele....

Éva írta...

Köszi Kati valóban kenyérrel elvagyok most látva egy ideig.

aranyos fodorka írta...

Te egy HÖSSS vagy,....én még mindig nem mertem nekiállni a kenyérsütésnek. Végigszenvedem az egész meleg nyarat a bóti vackokkal. Talán, talán a jövő hónap már alkalmas lesz újra a kenyérsütére. De: szép lett a kenyered....Nem is tudom az emberek miért vesznek "bótit" ???

Éva írta...

Köszönöm Mari de azért hős nem vagyok reggeli órákban sütöttem.

Gizi írta...

Szép kis kenyérkét sütöttél, látszik a bélezetén hogy nagyon finom. Váljék egészségedre kedves Éva.

Éva írta...

Nagyon szépen köszönöm.

Ani írta...

Jól néz ki.

Éva írta...

Ani köszönöm.