2010. október 24., vasárnap

Mézes -grízes

                                                                                 

Hozzávalók a tésztához:50 dkg. liszt, 15 dkg. cukor, 6-7 dkg. zsír, 4-5 evőkanál méz, 1 tojás késkegynyi szódabikarbóna, sz.sz. tej.
 Elkészítése: A hozzávalókat összegyúrjuk tejjel, annyi tejet tegyünk bele csak hogy összeálljon a tészta, 4 részre vesszük a mennyiséget és a tepsi tetején megsütjük egyenként a lapokat. A mézet kicsit meglangyosítva kell a tésztába tenni.   Előmelegített  sütőbe  kb. 180 fokon . 10-perc alatt megsül egy lap.
Hozzávalók a krémhez : 6-7 evőkanál gríz,  1 l tej, 25 dkg. margarin, 25 dkg. porcukor,+ baracklekvár.
Elkészítés: A grízt a tejjel összefőzzük majd lehűtjük, a margarint a porcukorral kikeverjük és a kihűlt tejbegrízhez adjuk.
Összeállítjuk a süteményt,  az első lapra rákenjük a krém felét, a második lapra a baracklekvárt, majd a következőre  megint krémet és az utolsó lapra csokimáz kerül.
/Amiről a képet készítettem az a leírt  mennyiség feléből készült/
Jó étvágyat kívánok !
                                                                  
                                                                    

2010. október 18., hétfő

Gyógynövények a családban

                                                                      

  A gyógynövények hatásában nagyon hiszek, és talán ezért  nekem jó hatással vannak a szervezetemre.Elég sok  gyógyteám van itthon amit szívesen használok ha szükségem van rá.   Megfázásra  általában hárs és bodza teát iszom. Tudom azt mondják hogy nem jó hosszabb ideig inni a gyógyteát, de  amióta  volt egy rosszullétem amit keringési probléma okozott( ez volt 2005.), azóta iszom a galagonya, citromfű csalán és cickafark,gyermekláncfű  keverékét. A cickafark általában gyulladásra jó, de mivel volt ilyen problémám is talán még megelőzésként is hasznos.A cukrom egy kicsit magas volt ezért kell a gyermekláncfű.  Ezt a keveréket általában reggeli órákban szoktam inni  2 dl-t, forrázni szoktam csak és  5' hagyom  majd leszűröm és ízesítés nélkül fogyasztom.
De nem csak  inni szoktam  a gyógyteát, az elmúlt évben  olyan bőrproblémám adódott a lábamon amit az orvosok nem tudtak begyógyítani,  kamilla-csalán- zsurló-menta-cickafark gyógyteafű keverékét főztem meg   majd leszűrtem  és ebben a teafű keverékben áztattam meg  a lábam.  Egy pár hét után szépen begyógyult a sebem.  Azért írtam le mindezt mivel nekem a gyógynövények elősegítették a gyógyulásomat.
Eddig ha bármilyen  bajom adódott  mindig  azt  mondtam hogy  hinni és akarni kell. Hinni valamiben és akarni meggyógyulni!
Családom tagjainak is szoktam javasolni  a gyógyteák használatát !




.

Kenyérsütés /krumplis kenyér/

                                   

                                     

Hozzávalók: 50 dkg. liszt, 2 dkg. élesztő, 2 db. burgonya, 1 evőkanál ecet, só 
🌺
Elkészítés: 2 db. burgonyát  megpucolok és feldarabolom   megfőzöm sós  vízben majd leszűröm és krumplinyomón összetöröm   hagyom egy kicsit hűlni. Amibe főtt a burgonya /a vizet nem öntöm ki.  2 dkg. élesztőt megfuttatok/ langyos víz, pici cukor, liszt/ hozzáadásával. A lisztbe keverem az áttört burgonyát a megkelt élesztőt, és a /langyos vízbe amibe főtt a burgonya teszek egy evőkanál ecetet,  + egy kicsi sót / így dagasztom be a  kenyérnek valót. Mikor már duplájára nőtt ez kb.30-50' akkor kiöntöm a gyúródeszkára, egy kicsit megformázom még hagyom 10'  pihenni, majd ráteszem a tepsire vagy más formába. A tetejét langyos vizes kézzel lesimítom. Előmelegített sütőbe teszem  először 220 fokon 10'-ig sütöm, majd kinyitom a sütőt  és a tepsi alá beteszek egy nagy tálba vizet és ezután  180 fokon még 45'-ig sütöm!
Nagyon finom puha és ami nem elhanyagolható olcsó! 
Jó étvágyat Kívánok  !
                                                                                 
             


Zserbó

                                                                            
 
Hozzávalók:35 dkg. liszt, 1 egész tojás, 5 dkg. cukor, 20 dkg. margarin,/ vagy  15 dkg. sír/, 1 dl tej, 1 dkg. élesztő, csipetnyi sütőpor, csipetnyi só, töltelék:12 dkg. dió,12 dkg.  cukor, és sárgabaracklekvár .
                                                                                 🌸
Elkészítés: Élesztőt felfuttatjuk, összedolgozzuk a többi hozzávalókkal sima tésztának  majd 3 cipóra  osztjuk.  A tészta darabokat  egyenként kinyújtunk , tepsibe tesszük az első  tésztalapot amire rákenünk a lekvárból majd megszórjuk a dió és cukor keverékével, még egy tésztalap azt is kenjük lekvárral szórjuk dió-cukor keverékével amire rátesszük a harmadik tésztalapot. Fél órát pihentetjük  ezután villával megszurkáljuk a sütemény tetejét  előmelegített sütőbe tesszük  180 C fokon 30' sütés után  kész. Mikor már kihűlt a tészta  tetejére csokoládé mázat  lehet tenni !( amit házilag is elkészíthetünk)
Kipróbáltam már  úgy is hogy a diót  fele-fele arányban a diópótlóval helyettesítettem ! 
Jó étvágyat  kívánok!
                                                                                 

Burgonyás lángos

                                                                                      
Hozzávalók+ az elkészítése:50 dkg. finomlisztet tálba téve meleg helyen langyosítunk. Egy dl  tejet  egy kanálka cukorral, 1,5 dkg élesztővel és néhány evőkanál liszttel elkeverünk, kovászt készítünk, és ezt is meleg helyre állítjuk. Negyed kg. frissen főtt, áttört burgonyát / vagy maradék burgonyapürét/ elkeverünk a langyos liszttel, gyengén sózzuk hozzáöntjük a megkelt kovászt, és annyi langyos vízzel vagy tejjel dagasztjuk össze, hogy félkemény tészta tegyen. Jól kidolgozzuk majd liszttel  meghintve és ruhával letakarva kelesztjük. A megkelt tésztából olajos kézzel tojásnyi darabokat csípünk ki, beolajozott tálcára tesszük őket , nem túl közel egymáshoz, és még 10-15 percig kelni hagyjuk. Olajat forrósítunk és a kis cipócskákat laposra húzzuk és az olajban mindkét oldalukat aranysárgára sütjük.
Nagyon finom tetejét tejföllel  kenni és   ha esetleg egy kis sajt van otthon  az sem árt ! 

Jó étvágyat  kívánok !
                                                                                 

Tortához való krémek amiket használok !

Vaníliakrém. Általában pudingokat használok a torta töltéséhez. 1 cs. vaníliapuding és általában mindig 3 dl tejjel szoktam felfőzni  hagyom kihűlni majd 15 dkg. margarint és 15 dkg. porcukrot jól kikeverek és a kihűlt pudinghoz hozzáadva még jól összekeverem

Csokoládékrém:1 cs. csokoládé pudingot szintén 3 dl tejjel  felfőzni kihűlni hagyni majd , 15 dkg. margarint 15 dkg. porcukorral kikeverni és a kihűlt pudinghoz adni.

 Diókrém: 2 dl tej 2 evőkanál liszt felfőzzük/ ez a besamel/ hagyjuk kihűlni, majd 15 dkg. margarint 15 dkg. porcukorral kikeverjük és a  kihűlt keverékhez  adjuk. Ezután  15 dkg. darált diót keverünk ebbe a krémbe.
Gesztenyekrém: Elkészítjük a fent leírt besamelt hagyjuk kihűlni , 15 dkg. margarint 15 dkg. porcukorral kikeverünk összekeverjük a kihűlt besamellel, majd egy csomag gesztenyemasszát előzőleg összetörjük és a krémmel jól kidolgozzuk. .
A diókrém és a gesztenyekrém is ízletesebb ha teszünk bele egy pici rumaromát!
Kókuszos krém: 1/2 cs. vaníliapuding, 2,5 dl tej, 8 dkg. cukor, 5 dkg. porcukor, 20 dkg. margarin, 3 dkg. kókuszreszelék. A pudingot kevés tejjel elkevertem, a maradék tejet a cukorral feltettem főni, majd a pudingot hozzá keverve felfőztem. A porcukrot a margarinnal kikevertem jól és hozzátettem a kihűlt pudingot valamint a kókuszreszeléket.  Az egészet jól összekevertem.
Karamellás krém: 15 dkg. cukor, 3 dl tej,  3 ek liszt, 1 cs. vaníliás cukor, 20 dkg. margarin, 20 dkg. porcukor. Először a cukrot   a tűzhelyen karamellizáltam majd a tűzhelyről levettem  és ráöntöttem a tejet  hagytam feloldódni .
A lisztet elkevertem kevés karamellás tejjel hozzá adtam a vaníliacukrot  és a többi karamellás tejjel elkeverve tűzre tettem és addig főztem még besűrűsödött.   A margarint kikevertem a porcukorral és a kihűlt karemell  résszel  összekevertem. 
Sok sikert és váljon egészségedre!

2010. október 14., csütörtök

Reszelt túrós sütemény


Hozzávalók: tészta:40 dkg. liszt, 15 dkg. porcukor, 2 evőkanál kakaó, 1/2 csomag sütőpor, 1 cs. vaníliás cukor, 1 db. tojássárgája , 25 dkg. margarin, töltelék:  1/2 kg túró, 15 dkg. porcukor, 2 tojás sárgája, 1 cs. vaníliás cukor. összekeverem  a tojás fehérjét habként adom  a töltelékhez. Töltelékbe mazsolát kevés reszelt citromhéjat is lehet tenni. 
😊
Elkészítés: tészta hozzávalóit  összegyúrom és a fele mennyiséget zsírozott tepsibe reszelem/  azon amin a káposztát ill. az almát  szoktuk reszelni/. töltelék hozzávalóit összekeverem a tojásfehérjét felvert habként adom a masszához kevés mazsolát és reszelt citromhéjat is szoktam bele tenni és előfordult már hogy pár evőkanál vaníliapuding port is tettem bele. Ezt a tölteléket rákanalazom a tepsiben lévő fél adag tésztára majd a töltelékre reszelem a tészta másik felét. Előmelegített sütőben 180 C fokon 30' sül. Mikor teljesen kihűlt akkor szeletelem és porcukrozom 😋
📌A fent leírt receptnél a tésztáján kicsit változtattam mióta bejegyeztem ezt a receptet. Csökkentettem a tészta hozzávalóinak mennyiségét:30 dkg liszt 10 dkg porcukor 2 evőkanál kakaópor, 1/2 csomag sütőpor, 1 cs. vanília cukor, 1 db tojássárgája, 20 dkg margarin , a töltelék maradt az eredeti  így vékonyabb lett a tészta a fotó erről a változatról készült. (Ha az eredeti  tészta receptjét választod tölteléket lehet duplázni!)

Jó étvágyat  kívánok !