2014. október 5., vasárnap

Mézes mustáros csirkemell

A hús mellé a köretet egyik nap Andreánál láttam  és nagyon megtetszett!
                                                                       


Hozzávalók: 25 dkg. csirkemell feldarabolva, 1 fej vöröshagyma, 1 cikk fokhagyma, 1 ek mustár, 2 ek méz, só, őrölt bors, chili paprika, olaj. Körethez: 1/2 csomag  mexicói fűszerkeverék, rizs, só, kevés olaj. 
🍂
Elkészítése: A húst feldaraboltam . Kevés olajon megdinszteltem az apró kockára fölvágott vöröshagymát  ezután hozzátettem a húst és együtt pároltam majd hozzátettem az összetört fokhagymát ,mustárt , mézet, sót  őrölt borsot  valamint kevés chilit is szórtam rá. Egészen kevés vizet öntöttem hozzá és fedő alatt pároltam . Egész rövid ideig kellett párolni majd levettem a fedőt és hagytam  lesülni. Mikor kiszedtem tányéromra megszórtam szezámmaggal. A körethez  egészen kevés olajat melegítettem erre öntöttem a fűszerkeveréket és pároltam  kevés sót tettem hozzá. A rizst megfőztem  és  a fűszerkeverékhez öntöttem  pici őrölt borsot és kevés zöldpetrezselymet szórtam hozzá összekevertem az egészet. Nagyon finom ez a köret akár önmagában  is  hús nélkül  mondjuk alma kompóttal is eltudnám  fogadni egy ebédre!
Jó étvágyat kívánok !

4 megjegyzés:

Nea írta...

Ez egy nagyon finom ízvilág. A szép színes és gazdag rizsköret pedig jól is illik hozzá, de a kompót sem elvetni való ötlet. :)

Gerdi írta...

Igencsak étvágygerjesztő a színes zöldséges rizskörettel!
Én is szoktam hasonlót készíteni, szeretjük:-)

Csigabige írta...

Húh, ez aztán fincsi lehet! Tetszetős recept! Viszem is! :)

Éva írta...

Örülök hogy tetszik Nektek, nagyon finom volt!