2017. augusztus 27., vasárnap

Kinder tejszelet házilag

Napokban fedeztem fel "Édeskonyha" blogján  és egyből az jutott eszembe hogy az unokákat egyszer meglepem majd ezzel az édességgel! Azért a nagyi is kíváncsi volt az ízére ezért gyorsan tettem egy próbasütést természetesen fél adagból azt írom le:)
                                                                           

Hozzávalók: tészta: 2,5  tojás, 2 evőkanál (nálam nád)cukor, 2,5 evőkanál liszt, 1,5 evőkanál kakaópor és 1,5 teáskanál sütőpor, krém: 1 dl habtejszín, 12,5 dkg mascarpone, 1 teáskanál méz, 1 cs. vaníliacukor.
Elkészítése: Tojást a cukorral habosra kevertem  ezután bele szitáltam a kakaóport és a sütőporral elkevert lisztet. Összekevertem  egy kis méretű /19x24/ tepsit sütőpapírral béleltem ki és ebbe öntöttem a masszát elegyengettem . Előmelegített sütőben 180 C fokon 12' sütöttem ekkor kivettem a sütőből hagytam hűlni majd hosszában kettévágtam. A krémhez a tejszínt felvertem kemény habbá beletettem a mézet, mascarponét , vaníliacukrot   és jól kikevertem . A tészta egyik felére rákentem ezt a krémet majd a tészta másik  felét felszeleteltem és a krémre raktam. Hűtőbe  tettem és  másnap a felszeletelt tészta mentén  szépen lehetett szeletelni a süteményt ami nagyon finom !
Jó étvágyat !

5 megjegyzés:

Katalin írta...

Mennyei finomság lehetett :-) Ha a nagyinak ízlett, akkor az unokák is biztos örülnek majd neki :-)

Éva írta...

Katalin nagyon finom volt, ezért is teszteltem előre:-))

teller-cake írta...

Ismerem, mi isnagyon szeretjük. :-)

Fáni írta...

Nagyon fincsi lehet :)

Éva írta...

teller-cake ezután már mi is !
Fáni finom volt köszi!